JÁTÉK - Kétely jegyek!

Kortárs magyar darabok adják a 2017/18-as évad gerincét a Katona József Színházban. Összesen tizenegy bemutatót tartanak a most kezdődő szezonban.
Szórakoztató mivolta mellett az apa-fiú konfliktust, a kilátástalanságból való kitörés nehézségét is magával ragadóan mutatja be a Billy Elliot.
Két páros jegyet sorsolunk ki játszótársaink között a Billy Elliot - a Musical augusztus 27-ei, vasárnapi előadására.
Augusztus 25-én és 26-án visszatér az Így szerettek ők a Városmajorba – ennek kapcsán beszélgettünk az előadás egyik szereplőjével, Simon Kornéllal.
A fesztivál „előprogramjaként” augusztus 27-én a Frankel Leó úti Zsinagógában nyárbúcsúztató klezmerest várja a közönséget.
Az Apáca Show-t, a Hegedűs a háztetőnt, a Rómeó és Júliát és a Rigoletto-t láthatja új bemutatóként a Dóm téri közönség.
Az Alföldi Róbert által rendezett Hegedűs a háztetőn a budapesti bemutatót követően vidéki helyszíneken is látható lesz.