Nagy Ervint Odüsszeuszként láthatjuk majd

Kortárs magyar darabok adják a 2017/18-as évad gerincét a Katona József Színházban. Összesen tizenegy bemutatót tartanak a most kezdődő szezonban.

Szeptember 29-én Bertolt Brecht Szecsuáni jólélek című darabját Heidelbergben mutatják be, Bodó Viktor rendezésében. A Theater und Orchester Heidelberg és a Katona együttműködésével megvalósuló előadásban a budapesti társulat három művésze, Dankó István, Mészáros Blanka és Mészáros Béla vesz részt. Az előadást a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, 2018. áprilisában a Katona nézői is láthatják.

nora.jpgÓnodi Eszter és Fekete Ernő a tavalyi évad nagysikerű Nórájában (fotó: Toldy Miklós)

Az évad első, budapesti bemutatóját október 6-án tartják a Kamrában, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjaként. Lucy Kirkwood, kortárs angol írónő Munkavégzés során nem biztonságos című darabját Máté Gábor rendezi. Lucy Kirkwood az utóbbi évek egyik legizgalmasabb és legtöbbet játszott színpadi szerzője. A darab, amelyet elsőként a Royal Court mutatott be 2012-ben, a bulvársajtó működéséről szól. Hol a határ a szenzációhajhászásban? Mit tehet az újságírók „áldozata”, ha belemásznak a magánéletébe? Az üdítően friss, szellemes és fájón időszerű darab többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.  

Október 7-én Gogol Háztűznéző című komédiájának premierjére kerül sor, Ascher Tamás rendezésében a nagyszínpadon. Nyikoláj Gogol 1832-ben kezdett a Kérők című darab megírásába. A mű lényege ekkor még egy választani képtelen menyasszony és körülötte felvonuló férfiak karikaturisztikus megjelenítése volt. Később Gogol, a kritikák hatására a karakterek mélyebb kidolgozásába kezdett, a cselekményt is átírta. Így vált egy szellemes műből a lélek sötét bugyrait, titkos félelmeit is megmutató komédia. A főbb szerepekben Fullajtár Andreát, Fekete Ernőt, Jordán Adélt, Rajkai Zoltánt és Szirtes Ágit láthatják a nézők.

A bajnok című nagysikerű előadás után Pintér Béla ismét rendez a Katonában. A két társulat együttműködésével ezúttal az Ascher Tamás Háromszéken című, Máté Gábor életéről szóló darabot viszi színre a nagyszínpadon. A december 17-i bemutató szereplői: Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Takátsy Péter, Kovács Lehel, Szirtes Ági, Enyedi Éva, Rajkai Zoltán, Borbély Alexandra, Pálos Hanna, Thuróczy Szabolcs, Elek Ferenc, Friedenthal Zoltán, Dankó István, Pintér Béla.

A naptári év végén, december 19-én szintén egy kortárs magyar művet mutatnak be: Bognár Péter Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabját Gothár Péter rendezi a Kamrában. „…Hogyan kell főzni a tyúkot? Ha akváriumot kért születésnapjára, akkor örül-e a gyerek a logikai fejlesztőnek? Mit csináljunk, ha nem? Az élet nehéz, legyünk mi a nehezebbek!” Szereplők: Kocsis Gergely, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna.

Januárban két bemutatót terveznek a Sufniban. Gogol Holt lelkek című művét, Szakonyi Károly adaptációjában Dankó István rendezi. Szereplők: Mészáros Blanka, Elek Ferenc, Lestyán Attila (e.h.) Vizi Dávid (e.h.). Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényéből pedig Takátsy Péter készít monodrámát.

Ezt követően Spiró György Széljegy című komédiáját Zsámbéki Gábor állítja színpadra. A darab bemutatója március elején lesz a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Alfred Döblin Berlin, Alexanderplatz című művét Kovács D. Dániel rendezi a nagyszínpadon. A regényt színpadra alkalmazza: Mikó Csaba. Az előadás bemutatóját március 10-én tartják. Május 4-én az Ürgék – férfitörténetek a zenés Közép-Kelet Európából című darab premierjére kerül sor, Pelsőczy Réka rendezésében a Kamrában. A 2017/18-as évad utolsó bemutatóját, az Ithakát május 19-én láthatják a nézők a nagyszínpadon. Székely Kriszta rendezésének szövegkönyvét, Homérosz Odüsszeia című eposzának alapján Szabó-Székely Ármin, Závada Péter és Székely Kriszta írja. A címszerepet Nagy Ervint alakítja majd.

A Katona József Színház társulata ebben az évadban két fiatal tehetséggel, Dér Zsolttal és Rujder Viviennel bővül. Mindketten Máté Gábor osztályában végeztek idén nyáron, az SZFE-n.


Forrás: Katona József Színház

süti beállítások módosítása