Mindjárt érkezik a Skywalker kora a mozikba, ennek apropóján áttekintettük, hogy melyek voltak a széria legjobb és legrosszabb filmjei.
5. A Jedi visszatér
A Jedi visszatér igazából nem rossz film, csak… Talán ez a „csak” jellemzi a legjobban. Kilátástalan küzdelmet mutató, valódi téttel és feszültséggel teli jelenetek, közben azonban hosszú percekig tartó üresjáratok. Epikus lezárás, ugyanakkor ugráló szőrös mosómedvék.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokat vacilláltam azon, hogy ez, vagy A Sithek bosszúja kerüljön ide – végül azért döntöttem A Jedi visszatér mellett, mert bár a Star Wars-univerzum a végtelenül részletgazdag komplexitásáról ismert, ez a film túlságosan is sematikusan gondolkozott Jóról és Rosszról, Szövetségről és Birodalomról.
4. A klónok támadása
Mi sem mutatja jobban az utóbbi évek SW-történéseit, hogy négy évvel ezelőtt egy hasonló listán A klónok támadása a garantált második helyet bérelte volna ki. Ez az az alkotás, amelyből csupán kettő dolog maradt emlékezetes: a világ legidiótább mondata a homokról, valamint a világ legfölöslegesebb önspoilere (utóbbi külön cikket is érdemelne).
Ezen kívül a film leginkább lóg a levegőben az unalmas nyomozósdival, az átlátszóan rossz döntésekkel, az értelmileg és érzelmileg is megmagyarázhatatlannak tűnő romantikus szállal – mindezt pedig egy húsz évvel ezelőtti szemmel nézve is cukormázas CGI hinti meg giccsel.
3. Solo – Egy Star Wars-történet
Képzeljünk el egy olyan olimpiai döntőt, amikor valaki a százméteres síkfutásban kap ötven méter előnyt. Han Solo az összes Star Wars-karakter közül a legnépszerűbb, legvagányabb, és Harrison Ford révén színészileg is a leginkább összerakott figura – volt. Ugyanis ebből az alapanyagból sikerült egy rém unalmas és semmitmondó előzményfilmet összehozni, amelyből már két nappal később sem nagyon emlékeztem semmire. A projekt mentségére legyen mondva, hogy – amolyan önbeteljesítő jóslatként –már az előkészítő munkák közben közben is mindenki folyamatosan bukásként beszélt róla, ráadásul az eredetileg felkért rendezőpárost is kirúgták, ám végül a rutinos szakmai róka, Ron Howard sem mentette meg a filmet. Nem csoda, hogy a Solo-film óta látványosan hallgat a Disney a korábban sokszor emlegetett többi előzményfilm-ötletről, és egyáltalán nem lenne meglepő az sem, ha a Harrison Ford örökségét két lábbal tipró Alden Ehrenreich karrierje teljesen kisiklana miatta.
2. Baljós árnyak
1999-ben mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy George Lucas A Jedi visszatért óta eltelt több mint tizenöt évében nem filmművészettel, hanem marketinggel foglalkozott. Hogy a Baljós árnyak miért megbocsáthatatlanul rossz film, arra akár csak annyi is elég lenne mondani, hogy „JAR-JAR!!”, de azért tudatos filmnézőként ennél több érvünk is van. A rosszul megválasztott, röhejesre tupírozott főgonosz, az egydimenziós mellékszereplők, a legrosszabb klisékre emlékeztető Jedi Tanács, a midikloriánok, a fogatverseny, és végül Natalie Portman élete legrosszabb alakítása – ennyi talán elég is lesz.
Ugyanakkor azt is fel szokták róni neki, hogy milyen röhejes és kisstílű, hogy a „réges régi messzi-messzi galaxis” mindent elsöprő polgárháborúja egy provokatív gazdaságpolitikai mikrokonfliktusból indult ki: nos, a világtörténelemben számos példát láttunk már arra, hogy elsőre apróságnak tűnő ügyek mennyire túl tudnak nőni magukon – így egy tekintetben meg kell védenem a filmet.
1. Az ébredő Erő
A Disney-éra első filmjére, mely még Lucast is túlnőtte marketingfókusz terén, azonban semmilyen mentséget nem tudok, és nem is akarok találni. Több mint két óra tizenöt perc semmitmondó nosztalgiázás, amelyben egyszerre akartak minél több dolgot felidézni az Egy új reményből és A birodalom visszavágból. Csini új bolygók, csini új szereplők, miközben lehetőleg minél több mindent felidézünk, és kicsit meg is újítunk.
Példaként lássuk csak Kylo Ren fénykardját: „Kellene valami különleges – de volt már kétoldalú fénykard, volt már lila fénykard is, ám keresztalakú még nem volt, legyen most az!” – járhatott a „kreatív tím” fejében. És az egész film ilyen…
