Neil Gaiman fantasyjában nem a cselekmény a lényeg, hanem az ütős metaforára épülő alapötlet.
Már évekkel ezelőtt, még nem sokkal a magyarországi megjelenést követően elolvastam egyszer Neil Gaiman mára már több okból is kultikussá vált Amerikai istenek című fantasyjét. Szerettem, mint oly’ sokan, elgondolkodtam rajta, mint oly’ sokan, írni azonban nehéz lett volna róla. Aztán nemrég, pár hónapja, a regény alapján készült tévésorozat kapcsán – mely nem lett a szívem csücske – újraolvastam, és ugyanabban a helyzetben találtam magam: nem tudtam mit írni. Amit pedig mégis tudtam volna, az közhely.
Jelenet a sorozatból
Aztán néhány nappal ezelőtt az évi rendes „Glamour-napok” nevet viselő akciósorozat, pontosabban az ennek kapcsán az egyik budapesti elektronikai boltban kialakult tolongás, lökdösődés, mániákus vásárláshelyzet rádöbbentett, hogy még ha közhely is, de igaz: Gaiman voltaképpen ezt írta meg regényében: teljesen mindegy, hogyan nevezzük éppen az adott kor istenét, Odinnak vagy tévének, az embereknek nagy tömegben úgyis csak arra van szükségük, hogy imádjanak valakit vagy valamit. Teljesült.
Maga a csele
kmény sok újat nem mutat. Az apa-fiú konfliktus, a két érdekcsoport közötti, már-már shakespeare-i királydrámákat idézően nagy téttel bíró hatalmi harc érdekes, sőt ki is dolgozott, de azért nem állítanám, hogy nem olvastam már soha ilyesmiket. (Gaiman dicséretére legyen mondva, fölösleges szerelmi szálat legalább nem tett bele.)
Ami viszont még kiemelkedővé teszi az Amerikai isteneket, az a letűnt korok bukott, elfeledett isteneinek közegéül szolgáló hobohangulat és lepukkant trash-világ. Ezeket olvasva azért a kevéssé balos érzelműeknek is eszébe jutnak azok, akiknek akár önhibájukból, akár csak úgy egyszerűen kisiklott az életük, és a visszakapaszkodás reménytelenségében vagy nem csinálnak semmit, vagy – éppen ellenkezőleg – igencsak szélsőséges lépésekre szánják el magukat.
Még maga a főszereplő, Árnyék is csak egy ürügy. És bár normál esetben bosszant, ha egy alapötlet ennyire elnyomja a cselekményt és a (hivatalosan) főszereplőt, ebben az esetben könnyű szívvel siklottam át efelett. Már csak azért is, mert azért a régi istenek zöme igenis érdekesnek bizonyult, satöbbi. De most zárom soraimat, és rohanok vásárolni, hátha valahol még elfogadják a kuponjaimat.
