Értelmezhetetlen turistatájékoztatás, fiktív menetrendek, uzsorások és az angol nyelvvel küzdő olaszok – ezek is jellemzik Milánót.
Bár az operarajongóknak és futballszurkolóknak értelemszerűen többnapos túrával érdemes kalkulálniuk, a Wizz Air ideális menetrendje (heti négy napon hajnalban és késő este is repül Budapest és Milánó között) lehetővé teszi, hogy a turistáknak akár egy korán kelős, későn fekvős, igen fárasztó, ám kétségtelenül élményszámba menő napot is elegendő legyen eltölteniük az észak-olasz városban. A még fapados szinten is kifejezetten olcsónak számító repülőjegyek pedig kétségtelenül az egyik legnépszerűbb úti céllá tették Milánót.
Fotó: Tripadvisor
Cikkünk lelkes első része után most következzen az érem másik oldala: lássuk, mi az az öt dolog, ami a legbéketűrőbb, legtoleránsabb turistákat is képes kizökkenteni a nyugalmukból.
Pocsék weblapok
Milánóval a gondok nem is a túra reggelén, hanem napokkal, hetekkel előtte, a felkészüléskor kezdődnek. A híres Acquario kapcsán már az információszerzés is a lehetetlennel határos feladatnak bizonyult, de az Utolsó vacsorának is otthont adó Santa Maria delle Grazie weblapja sem működött kifogástalanul – utóbbi azért is különösen bosszantó, mert a híres freskó megtekintését márpedig online regisztrációnak kellene megelőznie. Azt már fel sem vesszük, hogy a repteret és a várost összekötő Malpensa Express honlapján sem lehetett megvásárolni a nagybetűkkel, villogó hirdetésekkel reklámozott akciós retúrjegyet...
Nem turistabarát közlekedés
Ezzel el is érkeztünk feketelistánk második pontjához: elég hamar találkoztunk az olaszokkal kapcsolatos egyik legsematikusabb sztereotípiával, a linkséggel-pontatlansággal. A Malpensa Expressnek nem sok köze volt a kiírt menetrendhez, és ez más beszámolók tanúsága szerint sem egyedi jelenség. A kalandok azonban a városba érve is folytatódtak: ugyan előző cikkünkben dicsértük a metróhálózatot, odáig azonban el kell jutni. Márpedig ha Milánó egyik fő csomópontján, a Cadorna metrómegállónál a jegykiadó automaták nem működnek, az információs (és jegyárusító) pult munkatársai nem beszélnek angolul, az jelentősen megnehezíti a metrózást.
Fotó: Tripadvisor
Angol nyelvtudás hiánya
A nyelvi nehézségek azonban nem szűntek meg létezni az aluljáróban: végigkísérték a napunkat. A Franciaországban tapasztalható angolnyelv-ellenességgel nem találkoztunk, itt mindenki lelkesen próbált angolul kommunikálni, csak sokan nem tudtak. Ami azért legalábbis érdekes mondjuk a Dóm információs irodájában. Kellemes tapasztalat ugyanakkor, hogy az éttermekben, fagyizókban nem ütköztünk ilyen kellemetlenségekbe, de ezt most nem ragozzuk túl, mert ez egy lehúzó cikk.
Méregdrága pénzváltás
Jó, persze, alapesetben ez a mi hibánk is, elvégre miért nem készültünk euróval? De ha már úgy alakult az életünk, hogy kizárólag dollár volt nálunk készpénzben, azért joggal remélhettük, hogy, ha nem is a Budapesten szokott, de azért nem vállalhatatlanul drága áron válthatjuk át a világ egyik legelterjedtebb valutáját a másikra. Tévedtünk. A hivatalos pénzváltók nemcsak hogy elképesztően kedvezőtlen árfolyamokkal dolgoznak, még tíz százalékot is elemelnek jutalék címén. Lehet, hogy Milánóban is arab zugváltók után kellett volna néznünk?
Olasztalan hangulat
Oké, ez nem igazán negatívum, de talán sokakat érhet egy kis csalódás: Milánó nem igazán olaszos város. Atmoszférája jobban hasonlít egy északabbra lévő európai városéhoz, semmint talján társaihoz. Hiányoznak a délolaszos kiabálások, és az északi óvárosok szűk utcáinak, szinte összeérő erkélyeinek látványát is hiába keressük. Milánó valahogy olyan nemzetközi lett.
