A karmester szeretője egy nő vallomása arról, hogy nemcsak, hogy egy házas férfi szeretője, de ez ráadásul jó is neki.
Nem mindenben értek egyet a feministákkal (azzal együtt sem, hogy hiszek a nemek közötti egyenjogúságban és egyenrangúságban). A szex-téma kapcsán rendre felmerülő kettős mérce azonban férfiként is mindig kimondottan zavar. A nőknek éppúgy jogukban áll bárkivel lefeküdni (vagy épp bárkivel nem) és élvezni azt (vagy épp nem), mint a férfiaknak – hovatovább, jogukban áll erről arcpirulás nélkül beszélni is. (Az pedig végképp a halálom, amikor valaki genetikai vagy evolúciós látszatérvekkel még meg is ideologizálja, hogy a férfinak tradicionális kötelessége a fajfenntartásról gondoskodni, a nők dolga pedig a monogám otthon ülés – de ez most mellékes).
Benkő Nóra (fotó: Kozma János)
Illetve mégsem annyira mellékes… Lisa Langseth darabja jórészt épp azért számít tabutémának és kiugróan merész vállalásnak, mert az, ami. Egy nő vallomása arról, hogy nemcsak, hogy egy házas férfi szeretője, de ez ráadásul jó is neki. Az előadás alaphelyzete szerint épp rátalált önmagára, élvezi a szexet, felszabadult, satöbbi. Nem szégyelli magát, nincs lelkiismeret-furdalása és nem is akar változtatni semmin. Minderről igen hosszan, nagy átéléssel, részletesen mesél. Szóval a prűdek ne nézzék meg ezt az előadást. És a hímsoviniszták se. Sőt, a szélsőségesen feministák se (Lisa Langseth és Katharinája nekik is odaszúr néhányszor).
És mégis, talán mindenkinek, aki, ha maga nem is ennyire exhibicionista és szókimondó, mint az előadásbeli Katharina, de legalább nyitott annyira, hogy ne háborodjon fel elvakultan sem az elhangzottakon, sem a meztelenségen, sem a szándékoltan trágár beszédmódon, érdemes lenne megnéznie A karmester szeretőjét. Ha másért nem, hát azért, hogy legalább annyi lecsapódjon, hogy minden ember más, nincs két egyforma élet.
Miközben maga a téma tipikus példája a női egyenjogúság egyik problémájának, az előadás nem ezt állítja saját fókuszába. „A nők nem egyenjogúságra vágynak, hanem arra, hogy jól megbasszák őket” – mondja Katharina. A karmester szeretője nem egy feminista kiáltvány és nem egy sikamlós pornótörténet: egyszerűen egy olyan monodráma, ahol egy tabuként kezelt szempont, egy sokak által elítélt szereplő mutatkozhat be.
Benkő Nóra (fotó: Kozma János)
Az pedig, hogy Katharinát Benkő Nóra jeleníti meg, újabb csavart ad az előadáshoz. A szöveg alapján Katharina inkább egy huszonéves, tapasztalatlan, céltalanul élő, befolyásolható tucatlánynak tűnik, akit a rajongó szerelemig ragad magával egy elismert, komoly, intelligens, alighanem idősebb férfi. Attól, hogy ezúttal mégis negyvenesként lép elénk, még ha az összes felsorolt tulajdonság stimmelhet is, újabb többletjelentést kap az előadás. A mainstream kultúrában ritka, hogy már nem kimondottan fiatal nők beszélhetnek nyíltan a szexhez fűződő viszonyukról: mintha joguk sem lenne rá. A Pesti Magyar Színház Katharinája tehát újabb témát pipálhatott ki a tabulistán – ezt nem cinikusan, hanem elismerően értem.
Benkő Nóra erőteljes gesztusú, hangos, sokat mozgó játéka az előadás elejétől fogva szembemegy azzal, amit a közelmúltbeli vagy jelenlegi korszakos monodrámák zöménél megszokhattunk. Még Haumann Péter Szókratésze, Mácsai Pál Pistája, Tenki Réka Egyasszonya visszafogottan, a közönséggel közvetlenül kapcsolatot létesítve mesél, Benkő Nóra nem direkt módon velünk foglalkozik. Az előadás elejétől kezdve nem tudtam rájönni, hogy Katharina álmodik-e, megőrült-e, vagy épp egyszerűen Benkő Nóra játssza túl a figurát – spoilerezés nélkül annyit mondhatok, hogy utólag igazolt, hogy nem utóbbiról van szó.
