Elindult az ország első színházi sorozata
Az első két rész októbertől látható a Mozsár Műhelyben – a sorozat művészeti vezetője Pelsőczy Réka.

Az első két rész októbertől látható a Mozsár Műhelyben – a sorozat művészeti vezetője Pelsőczy Réka.
A több mint kétszáz éves ünnep München, Párizs, New York és Sydney után az Oktoberfest ötödik alkalommal érkezik Magyarországra.
Október 6-án mutatja be a Lepkegyűjtő Produkció Duncan MacMillan Dolgok, amikért érdemes élni című monodrámáját a Centrál Színházban.
Az immár a tízedik évét is betöltött Vámpírok bálja a szokásos nyári és téli széria mellett ezúttal október elején is várja az érdeklődőket.
A Trónok Harca élő koncertélmény Ramin Djawadi közreműködésével az európai arénákba is elhozza Westeros világát.
A jubileumi évadban „Ajándék Budapestnek” mottóval ingyenes közösségi eseményekkel és szuperprodukciókkal várják a közönséget.