A Titanic Szegeden, az auschwitzi mészáros Budapesten

Monumentális musical és felkavaró monodráma is érkezik augusztusban.

Titanic (Szegedi szabadtéri Játékok, bemutató: augusztus 9.)

Monumentális helyszínen, a musical-ősbemutatók szempontjából is legendás Dóm téren tartják a Titanic magyar premierjét. A musical Broadway-változatát öt Tony-díjra jelölték 1997-ben, amiből mindegyiket be is söpörte, köztük a legjobb musicalnek járó elismerést. A Somogy Szilárd által rendezett előadásban Vágó Zsuzsi, Veréb Tamás, Sándor Péter, Détár Enikő, György-Rózsa Sándor, Kerényi Miklós Máté, Ottlik Ádám és Szolnoki Tibor színpadra is színpadra lép.

a69i3778b_1.jpgFotó: Szegedi Szabadtéri Játékok

A musical nem a világhírű film történetét veszi alapul, de mutat hasonlóságokat azzal. A darab a hajón utazók életére és álmaikra helyezi a hangsúlyt. A harmadosztály utasai egy jobb életről álmodnak, a másodosztályon utazók már Amerika gazdagjai es híresei között látják magukat, míg a legtehetősebbek örökké fennmaradó dinasztiák megalapításán ábrándoznak; mit sem sejtve sorsukról.

A premiert követően további öt alkalommal látható az előadás Szegeden: 10-én és 11-én; majd a következő hétvégén 16-án, 17-én es 18-án. Jegyek ide kattintva válthatóak.

152 lépés Auschwitz felé (Spirit Színház, bemutató: augusztus 12.)

A nyár általában a szabadtéri bemutatók időszaka, a Spirit azonban augusztusban is újdonsággal készül – nem is épp egy könnyed csemegével. Nagy Márk és Karácsony Gergely összeállításában monodrámaként elevenedik meg a holokauszt egyik legfontosabb, ám talán kevésbé ismert felelősének, az auschwitzi táborparancsnok, Rudolf Höss élete.

A Robert Merle Mesterségem a halál című regényén, valamint Rudolf Höss emlékiratain alapuló darabot Karácsony Gergely adja elő.

süti beállítások módosítása