Mohácsi János és Székely Kriszta is rendez jövőre Miskolcon

Szerelmes Shakespeare, Hegedűs a háztetőn, Vadkacsa, Ördögök és Don Juan a borsodi megyeszékhelyen.

A Nagyszínházban a Luxemburg grófja operettel nyílik az új évad, melyet Rusznyák Gábor rendezésében láthat a közönség. A rendező Henrik Ibsen színművét, a Vadkacsát is elhozza a miskolci színházba. Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője állítja színpadra a huszadik századi amerikai drámairodalom egyik legismertebb darabját. A Nem félünk a farkastól a Játékszínben lesz látható. 

mnsz.jpg

Új évadunk zenés mesejátéka, A legkisebb boszorkány rendezője Szabó Attila, aki Lázár Ervin azonos című meséjét írta színpadra. Molière vígjátéka, a Don Juan Szőcs Artur rendezésében látható majd a Nagyszínházban, a Kamaraszínház színpadára pedig Hunyady Sándor színjátékát, a Feketeszárú cseresznyét viszi színre a rendező. A méltán híres musical, a Hegedűs a háztetőn, valamint az Ördögök című dráma Béres Attila rendezésében lesz látható.

Keszég László a Don Carlos operát, valamint a Betörő az albérlőm című komédiát jegyzi majd a 2019-2020-as évadban, Szabó Máté pedig két, filmről már ismert történet színpadi változatát rendezi: a Szerelmes Shakespeare Marc Norman és Tom Stoppard forgatókönyve alapján készül, az Ádám almái című „gyümölcsöző komédia” pedig Anders Thomas Jensen azonos című dán-német filmje alapján kerül a Játékszín színpadára.

A Mohácsi-testvérek ezúttal egy kortárs magyar vígjátékkal készülnek. A Francia rúdugrás írója Mohácsi István, rendezője Mohácsi János. A Miskolci Balett a következő évadra is tartogat egy irodalmi klasszikust: ezúttal Emily Brontë híres műve, az Üvöltő szelek elevenedik meg táncjátékként a Kamaraszínházban. Anthony Burgess regényének és a belőle készült Stanley Kubrick filmnek egyedi világa most táncelőadás formájában kerül színpadra: a Gépnarancs rendezője Kozma Attila, koreográfusa Dragos Dániel, aki 2019-ben „Az évad legjobb férfi táncművésze” elismerést kapta meg. Mesebalettel is készülnek táncosaink; a János vitéz sikere után ismét egy klasszikus magyar költő, Arany János művét táncolják el. A Rózsa és Ibolya koreográfiáját Fűzi Attila készíti.

Tantermi előadás is készül a középiskolás korosztálynak, Szőcs Artur rendezésében: az első szerelemről szóló előadás, az M. A. naplója lehetőséget ad, hogy a fiatalok a színház segítségével beszéljenek a témáról, és vitassák meg a szereplőkkel fiatal koruk meghatározó élményeit.

süti beállítások módosítása