Elsőkönyves szerző regénye ismertet meg minket az 50-es évek Budapestjének orwelli világával.
Ha van korszak, amikor nem éltem volna szívesen, az 1950-es évek Budapestje biztosan az. Dübörög a Rákosi-rendszer, a Sztálin út 60. (ma Terror Háza) pincéiben ártatlanokat kínoznak, fortélyos félelem igazgat. A legszörnyűbb zsarnokság legszörnyűbb éveit éljük: már túlvagyunk a fordulat évén, a kommunisták hatalma teljes, de messze még Sztálin halála és a Nagy Imre-féle enyhülés.
Ebben a korszakban játszódik az elsőkönyves szerző, Cserhalmi Dániel regénye, a Csengőfrász, amely már címével is jól megidézi a kort és annak orwelli hangulatát. Néhány hét eseményeit látjuk: miközben az ÁVH-központban nem létező államellenes összeesküvéseket lepleznek le, néhány vakmerő férfi a pártfőtitkár, Rákosi Mátyás meggyilkolását tervezi.
Két szálon futnak az események: Szabados Imre, az Államvédelmi Hatóság századosa szerencsétlen foglyokból próbálja kivasalni, hogy bevallják, amit el sem követtek, miközben meghasonlik önmagával, és a korszakban gyanúsnak ítélt és betiltott tudomány, a pszichológia képviselőjéhez jár, hogy kezeltesse folyton rájövő pánikrohamait. Eközben a rendszer három elnyomottja, Dolnics, Zánkay és Lakos titokban szervezkedik, hogy végrehajtsák a legnagyobb őrültséget, amit csak ki lehet eszelni: a főtitkár megölését. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, nem sikerül, de addig még 300, igencsak izgalmas oldalon kell végigrágnunk magunkat.
És jól teszünk, ha így teszünk. Cserhalmi Dániel ugyanis élvezetesen ír, kiválóan teremtve meg a kor hangulatát, az 50-es évek Budapestjét cukrászdákkal, bábszínházzal, magánlakásokkal és vallatószobákkal. A fiktív főszereplőkön kívül felvonulnak nagyon is létezett figurák: maga Rákosi, az ÁVH-főnök Péter Gábor és még számos kisebb-nagyobb rangú pribék. Az ember bárhova megy, mindenhol besúgókba botlik, elég egy óvatlan szó, és máris egy pincében találja magát, hátában egy gumibotot tartó és azzal lecsapó smasszerral. A lakóházakban a házmester és a házbizalmi figyel árgus szemekkel, és bizony még az ávós fejesek sincsenek biztonságban, rájuk is bármikor lesújthat a párt ökle.
Cserhalmi jól bonyolítja a szálakat, bár a regény fő erőssége nem is annyira az olykor kiszámítható dramaturgia, hanem a korrajz, legyen szó a budapesti mindennapokról vagy a Sztálin út 60.-ban történtekről. Bár a végső csavar meglepő, mégsem ez marad meg emlékezetünkben, hanem a világ, amelyet az író érzékletesen újrateremt. Látszik, hogy alapos kutatómunka előzte meg a regény megírását, amelynek részleteiről az utószó és egy külön a könyvhöz készített honlap is beszámolót ad.
Nem bánnám, ha hamarosan a filmvásznon is viszontláthatnánk az elsőkönyves szerző sztoriját, mozgóképes alapanyagnak ugyanis elsőosztályú.
