JÁTÉK - Blake koncertjegyek

Két párosjegyet sorsolunk ki játszótársaink között a Blake január 16-ai, budapesti koncertjére

Számos világ körüli turné után jövő januárban Budapestre érkezik az angol hercegi pár kedvenc énekegyüttese, az idén 10. születésnapját ünneplő Blake. A klasszikus crossover műfaj népszerű képviselői először látogatnak el hazánkba, hogy ugyanúgy meghódítsák a magyar közönséget, mint ahogy rajongójukká tették Katalint és Vilmos herceget, Fülöp herceget, II. Erzsébetet vagy akár Jennifer Hudsont.

Több mint egymillió eladott lemez, közel 150 televíziós produkció és számtalan nemzetközi fellépés -  a Blake megalakulása óta töretlen lendülettel halad előre a világsiker útján. A klasszikus és popzenei stílusokat ötvöző három fiatalember már karrierjük kezdetén borítékolhatták sikerüket: hat hónappal a zenekar megalakulása után megjelenő első albumukból három hét alatt több mint 100 000 példányt adtak el, amely nem sokkal ezután aranylemez lett.

blake.pngA Blake tagjai

Egy szerencsés játékosunk  most két jegyet nyerhet a január 16-án, pénteken, 19:00-kor kezdődő koncertre - ehhez csupán annyit kell tennetek, hogy e-mailben elkülditek a helyes választ az alább feltett kérdésre a nyeremenyjatek@artandgo.hu e-mail címre január 15, csütörtök 17:00-ig.

A megválaszolandó kérdés:

Budapest mellett melyik magyar városban ad a napokban koncertet a Blake?

A) Miskolc
B) Pécs
C) Debrecen

További tudnivalók:

Összesen 1x2 darab jegyet sorsolunk ki. A nyertest e-mailen értesítjük . A nyereményjegyeket az előadást megelőzően, a helyszínen lehet majd átvenni.

Jó játékot!

süti beállítások módosítása