Mindenki találhat magának olvasnivalót szeptemberben

A nyár után lassan ráfordul a karácsonyi szezonra a könyvpiac – ez a megjelenések sokszínűségén is jól látszik.

09-emlekkonyv.jpg

Hankiss Elemér – Emlékkönyv (Helikon Kiadó, megjelenés: szeptember 3.)

A Hankiss Elemér-emlékkönyv a 2015-ben elhunyt sokoldalú társadalomtudós születésének 90. évfordulójára jelenik meg. Az emlékkötetben Hankiss Elemér egykori munkatársainak, magyar és külföldi kollégáinak, barátainak, illetve családtagjainak az írásai kaptak helyet. Ezek egy része személyes hangvételű emlékezés, másik része pedig Hankiss Elemér szerteágazó – az irodalomelmélettől a szociológián át a filozófiáig és a politológiáig ívelő – munkásságának valamelyik területéhez kapcsolódó tudományos esszé. A bőséges fotóanyaggal színesített Emlékkönyvet az elmúlt évtizedekben különböző újságokban, folyóiratokban megjelent Hankiss-interjúk csokra zárja le, melyekből kirajzolódik nemcsak a tudós kutató, hanem a közéleti ember és a magánember portréja is. A könyvhöz mellékletként társul egy DVD, amely az Idegen világban című, Csortos Szabó Sándor által rendezett Hankiss Elemér portréfilmet tartalmazza.

Kovácsy Zsombor: Beutaló – Iránytű a magyar egészségügy labirintusához (Athenaeum Kiadó, megjelenés: szeptember 6.)

beutalo.jpgAz egészségügy nem csak a mindenkori kormány állatorvosi lova és a mindenkori ellenzék kedvenc gumicsontja, de az egyik olyan intézményrendszer, amellyel egy átlagos magyar állampolgárnak is a legtöbb dolga és problémája akadhat élete során. Az egészségügyet orvosként, jogászként és menedzsment-szakemberként is ismert Kovácsy Zsombor ezúttal elsősorban nézőpontjából igyekszik szemlélni a rendszert, hogy segítséget nyújtson mindenkinek, aki tájékozódni szeretne saját vagy hozzátartozója betegségéről, vagy csak általában érdekli a gyógyítás világa. És persze a rendszer: a könyvben előkerül például a hálapénz, a magánegészségügy, a betegjogok, a külföldi orvosi ellátás, a gyógyszerek és más gyógytermékek, a várólisták, a műhibaperek, a sajtóban közölt egészségügyi hírek problémája is. 

Carol Wilson – Sue Quinn: Street food (Kossuth Kiadó, megjelenés: szeptember 14.)

09-streetfood.jpg"A street food mozgalom a 21. század egyik legizgalmasabb gasztronómiai jelensége. A street food egyet jelent a friss, megfizethető és változatos ételek széles kínálatával, amelyből a városlakók és az éhes turisták kedvükre választhatnak. Az egykor csak helyben hozzáférhető különlegességeket ma már szerte a világban megtaláljuk: a szaharai karavánutak jellegzetes fogásait New Yorkban, a patagóniai falvak tradicionális receptjeit Hongkong belvárosában is megkóstolhatjuk. Világszerte sokmillió ember fogyaszt street foodot nap mint nap, és számuk rohamosan nő. Ez az átfogó útikalauz hat kontinens nagyvárosainak legjobb street food helyeit és ételkülönlegességeit mutatja be, Bangkok és Peking pezsgő és színes forgatagától Stockholm és San Francisco kézműves piacaiig. A könyvben található receptek segítségével pedig saját konyhánk kényelmében készíthetjük el a világ legízletesebb street food fogásait.

Philippa Gregory: Az utolsó Tudor (Libri Kiadó, megjelenés: szeptember 14.)

09-tudor.jpgValaki vagy szereti a történelmi alapokon nyugvó fiktív (általában, de nem mindig romantikus) történeteket, vagy nem, de az tény, hogy Philippa Gregory az utóbbi években (hazánkban is) a műfaj egyik, szójátékkal élve) királynőjévé nőtte ki magát. Gregory könyvei egyik nagy előnye, hogy kellő részletességgel és precizitással ábrázolja történetei hátterét, vagyis a VIII. Henrik halálát követő Angliát. Legújabb könyve, Az utolsó Tudor a VI. Edward halálát követő történéseket veszi górcső alá, amikor három nő küzdött a szigetország trónjáért.

1001 fotó, amit látnod kell, mielőtt meghalsz (Gabo Kiadó, megjelenés: szeptember 15.)

A fotográfia célja vajon a művészet, a dokumentálás, vagy mindkettő? A képeknek egyszerűen csak fel kellene fedniük a világot, amelyben élünk, vagy gondolkodásra, tettre, válaszra kellene ösztönözniük bennünket? Az 1001 fotó, amit látnod kell, mielőtt meghalsz útmutató a fotográfia történetéhez és gyakorlatához. A képek és a hozzájuk tartozó jegyzetek felölelik a művészet, a divat, a társadalom, a háború, a béke, a tudomány és a természet témáit.
Roger Fentontól William Egglestonig, Henry Fox Talbottól Nick Knightig, és Henri Cartier-Bressontól Dorothea Lange-ig a könyvben szereplő összes fotográfus átlépte a kamera szabta határokat, készségeik és szellemük pedig elősegítette, hogy szakmájuk igazi művészetté váljon. A szórakoztató, érdekes és meglepő információkkal teli 1001 fotó, amit látnod kell, mielőtt meghalsz kihagyhatatlan kézikönyv a fotográfia szerelmesei számára.

Andrew Lloyd Webber: Maszk nélkül (XXI. Század Kiadó, megjelenés: szeptember 20.)

Korunk egyik legsikeresebb és legjelentősebb zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber közel fél évszázada hódította meg a zenés színház világát. Számos díj, többek közt jó néhány Tony és egy Oscar nyerteseként világszerte milliókhoz jutott el zenéjével és olyan nagy sikerű előadásaival, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Macskák, Az operaház fantomja - mely a Broadway leghosszabban futó musicalje -, és legújabb műve, a hamarosan a Madách Színházban is bemutatásra kerülő Rocksuli.  Maszk nélkül című művében az elismert, díjnyertes zeneszerző számot vet eddigi pályájával, az eredményeivel, a sors és a körülmények játékaival, sikereivel és csalódásaival, az éltető és ihlető szenvedélyeivel.

David Foster Wallace: Végtelen tréfa (Jelenkor Kiadó, megjelenés: szeptember 25.)

vegtelentrefa.jpgAligha túlzás kijelenteni, hogy a Végtelen tréfa nem csak a hónap, de az év egyik leginkább várt könyveket. David Foster Wallace legfontosabb regényét sokan az Ulyssesshez hasonlítják. David Foster Wallace regénye egy, a mai Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok által alkotott jövőbeli szuperállamban játszódik. A végtelen tréfa nem fantasy, nem eposz – egy olyan komplex gondolatkísérlet, mely számost olyan kérdést tesz fel, melyekre tudatosan vagy tudattalanul, mi magunk is keressük a választ: mi a szórakoztatás, és miért uralja az életünket, miképp hat az emberi kapcsolatainkra a szórakozás iránti vágyunk, és mit árulnak el rólunk az általunk választott örömök.

David Baldacci: Végső fázis (General Press Kiadó, megjelenés: szeptember 27.)

09-vegsofazis.jpgDavid Baldacci a világ egyik legsikeresebb ma is alkotó krimiírója – idei adatok szerint műveit legalább negyvenöt nyelvre fordították le, és nyolcvan országban már több mint százharmincmillió eladott példánynál jár. Legújabb magyarul megjelenő könyve a halálbüntetés véglegességéről, visszafordíthatatlanságáról szól, hiszen egy gyilkossági üggyel kapcsolatban órákkal az elítélt kivégzése előtt tesz valaki más beismerő vallomást. Baldacci bátran nyúl ehhez a társadalmat még ma is megosztó dilemmához, tétet adva történetének. Emellett persze a cselekmény is izgalmasnak, fordulatosnak ígérkezik.

süti beállítások módosítása