Ezeket a novellákat olvashatjuk idén a villamosmegállókban

Kihirdették az Álljon meg egy novellára! pályázat idei végeredményét.

A Magvető Caféban adták át a JCDecaux Hungary novellaíró pályázatának ez évi díjait. A múlt évhez hasonlóan 2018-ban is húsz pályaművet választott ki a zsűri, amelyeket hamarosan a busz- és villamosmegállókban olvashatunk majd, Budapest belvárosában és a megyeszékhelyeken.

03.jpg

Az idei mezőnyben visszatérő témaként foglalkoztak a szerzők az emberi kapcsolat nehézségeivel, amit a digitalizáció is egyre erősít. Ugyanakkor örömteli, hogy kiemelt témaként jelent meg a generációk közötti viszony, jöttek elő elődjeink régi történetei. A novellák sajátos, aktuális látleletet rajzoltak ki korunk Magyarországáról, a kisebb-nagyobb, hétköznapi történésektől egészen a nagy sorskérdésekig. Grecsó Krisztián a zsűri elnöke kiemelte: „Idén több szerethető szöveget olvastam. Tavaly a meghökkentés, az abszurd dominált a döntős szövegeknél, idén a mikrotörténések, az élet finom apróságai kerültek előtérbe.”

Az idei nyertesek:

  1. helyezett: Ecsédi Orsolya Lakásétterem című művével
  2. helyezett: Till Zsóka Fékezett habzás című novellájával
  3. helyezett: Balázs Attila Szoboravatás című írásával

Ecsédi Orsolya eddig ifjúsági regényeiről és meséiről volt ismert. A második helyezett Till Zsóka ellenben sohasem írt: neurológusként dolgozik. A harmadik helyezett Balázs Attila egy PR-ügynökség marketingese jelenleg, korábban viszont nyelvészetet tanult. Az eddigiektől eltérően ebben az évben különdíjat is kiosztottak: a Líra Kiadó elismerésében Pölzman Péter Tájékoztató című írása részesült. Péter idegenvezető és háromgyermekes apuka, aki saját bevallása szerint lopott órákban szokott írni.

Az eredményhirdetésen az első három helyezett pályaművét Mácsai Pál színművész olvasta fel.

A JCDecaux közönségszavazást hirdet a novellaíró pályázathoz kapcsolódóan. A szavazatokat a pályázatra beérkezett és a zsűri által legjobb 20 novellára lehet leadni, kizárólag online, a novellaíró pályázat weboldalán 2018. július 3-án déli 12 óra és 2018. július 17-e déli 12 óra között. A játék időtartama alatt a legtöbb szavazatot kapott novella szerzője közönségdíjban részesül. Bővebb információ a közönségszavazásról itt található.

süti beállítások módosítása