Változatos könyvek jelennek meg márciusban

Krimik mellett egy gyerekkatona megrázó történetét, egy magyar író fotóalbumát és a Trumpról szóló botránykönyvet is ajánljuk erre a hónapra.

konyvek-18marc.jpg

Jason Matthews: Az árulás palotája (Agave Kiadó, megjelenés: február 20.)

arulas.jpgKifejezetten szerettük a CIA-elemzőből íróvá avanzsált Jason Matthews első regényét, a Vörös verebet – a belőle készült, nemrég a mozikba került, Budapesten forgatott filmváltozatot annál kevésbé –, szóval most kivételt teszünk, és márciusi könyvajánlónkat egy február végén megjelent újdonsággal kezdjük.

A történet ott folytatódik, ahol a Vörös veréb lezárult: Dominyika Jegorova százados, az orosz polgári Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) munkatársa visszatért Moszkvába, a szervezet központjába. Senki sem tudja, hogy Dominyika a CIA-nek dolgozik mint Washington legértékesebb beépített embere az SZVR-ben és a Kremlben. Mélységesen megveti azokat, akiket szolgál: Putyin Oroszországának oligarcháit, csalóit és bűnözőit. Miközben igyekszik elkerülni a lelepleződést, Dominyikának meg kell birkóznia gyilkos hajlamú, lelki beteg főnökével, túl kell élnie egy iráni gyilkossági kísérletet, meg kell mentenie egy letartóztatott kettős ügynököt – és valahogyan el kell hárítania Putyin elnök veszélyes közeledését is.

Bartis Attila: A szigeteken (Magvető Kiadó, megjelenés: március 5.)

szigeteken.jpgA szigeteken az elsősorban regény- és drámaírói munkássága révén ismert Bartis Attila eddigi legnagyobb, klasszikus méretű fotóalbuma. A fényképekből március elsején nyílik kiállítás a Mai Manó Házban. A könyvben szereplő fotográfiák 2014 és 2017 között készültek, többnyire Jáván, Yogyakarta környékén. Bartis azonban nem egy távoli, egzotikus világgal akar megismertetni, nem dokumentál, hanem a változó környezet adta inspiráció hatására olyan felvételeket készít, amelyek tárgyukat tekintve készülhettek volna a világ más pontjain is. A felvételekkel a valóságról való személyes érzéseit közvetíti” - írja a képekről Petrányi Zsolt. A magyar és angol nyelvű album fényképeihez Katharina Narbutovič irodalmár, Petrányi Zsolt művészettörténész és Szűcs Attila képzőművész írt értelmező szövegeket.

Ishmael Beah: Gyerekkatona voltam Afrikában (Libri Kiadó, megjelenés: március 8.)

gyerekkatona.jpgÉrdekesen működik az emberi agy. Nyugati terrortámadásokra, keleti pucssokra vagy akár hozzánk térben közelebb lévő háborúkra nemcsak felkapjuk a fejünket, de valóban fontosnak is érezzük őket – az Afrikában történtek felett azonban a legtöbben viszonylag könnyedén átsiklunk. Holott a kontinensen az utóbbi évtizedekben és jelenleg is zajló törzsi háborúk és polgárháborúk nemcsak rengeteg katonai és civil áldozatot követeltek, de generációk életét tették tönkre közvetlenül és közvetetten.

A legmegrázóbbak talán a gyerekkatonákról szóló történetek – ezek egyikét mutatja be a hamarosan (újra) megjelenő könyv. A Sierra Leone-i Ishmael Beah-t tizenhárom évesen sorozta be a kormányhadsereg, hogy a szelíd kisfiúból gyilkológépet csináljon. Ishmael nem tudja megmondani, hány embert ölt meg azalatt a három év alatt, amíg részt vett a harcokban. Tizenhat éves volt, amikor az UNICEF kimenekítette a háborúból. Amerikába került, ahol iskolába járhatott, elvégezte az egyetemet, politikatudományból szerzett diplomát, s bár az átélt traumákat talán soha nem fogja tudni feldolgozni, megtanult együtt élni velük – az ő élete talán rendeződött, sokaké azonban nem.

Angela Marsons: Halálos játék (General Press Kiadó, megjelenés: március 12.)

halalosjatek.jpgEgy megoldatlan ügy minden nyomozó rémálma – Angela Marsons legújabb regényében éppen ez történik. Kim Stone nyomozó épp egy szakmai bemutatóra látogat el a csapatával, az unalmasnak ígérkező program azonban hamar félbeszakad, amikor Kim egy, a helyi kutatók számára is ismeretlen női holttestet talál. A testen minden különösebb vizsgálat nélkül látszik, hogy az áldozat gyötrelmes halált halt: földet tömtek a szájába. Alig indul meg a nyomozás, amikor a felügyelőt máris újabb áldozathoz riasztják… A krimit elsősorban téli műfajnak tartjuk, de azért talán még márciusban is érdeme lehet egy estét némi borzongásra és „nyomozgatásra” szánni.

Michael Wolff: Tűz és düh – Trump a Fehér Házban (Athenaeum Kiadó, megjelenés: március 26.)

unnamed.jpg2016 végén Donald Trumpot választották az Egyesült Államok elnökének, 2017 januárjában be is iktatták – mi pedig azóta is értetlenül vakarjuk a fejünket, hogy ez most akkor tényleg komoly, vagy csak médiahekk. Twitterdiplomácia, orosz befolyásolási kísérletek, napon belüli ellentmondások, zaklatási vádak és szürreális ígéretek – nagyjából így lehet leírni az elnök első kicsit több mint egy évét.

Michael Wolff, a Fehér Házba bejáratos oknyomozó újságíró a közelmúlt legvitatottabb amerikai elnökének történetét meséli el bennfentes értesülései alapján. Donald Trump elnökségének első kilenc hónapja viharos, vérlázító és – nem utolsósorban – filmszerűen fordulatos volt. A Tűz és düh a megjelenés napján bombaként robbant az Egyesült Államokban, hisz a sikerkönyves szerző legújabb bestsellerében megannyi új tényt és összefüggést tár fel, amelyek más megvilágításba helyezik az Ovális Irodában kialakult káoszt.

süti beállítások módosítása