JÁTÉK - Dühöngő ifjúság jegyek!

Két párosjegyet sorsolunk ki játszótársaink között az Orlai Produkciós Iroda új előadásának sajtóbemutatójára.

Jimmy Porter jazztrombitás, aki cukorkás bódéjából tartja fenn magát és terhes feleségét, Alisont. Sokat vár az élettől, és képtelen elfogadni a társadalmi elvárásokat; nem hajlandó beletörődni, hogy rá is középosztálybeli életmód várhat. A szerző saját házasságának élményeit írta meg – alig több mint két hét alatt – ebben a forradalmi művében, mely egy csapásra ismertté és népszerűvé tette őt az egész világon. Dühös fiatalok jelentek meg művében, akik új elvárásokkal, új frusztrációkkal és új hangon szóltak hozzá a világhoz.

file0048.jpgA Dühöngő ifjúság olvasópróbája (fotó: Pénzes Kristóf)

A színdarab hamar klasszikussá vált, több filmes feldolgozást és szántalan színpadi felújítást megélt. Budapesten most először látható Nádasdy Ádám remek új fordításában, Znamenák István rendezésében.

Két szerencsés játékosunk az art&go és az Orlai Produkciós Iroda közös játéka révén most két jegyet nyerhet a március 15-én, csütörtökön, 19:00-kor kezdődő sajtóbemutatóra - ehhez csupán három dolgot kell tennetek. 1.) e-mailben elkülditek a helyes választ az alább feltett kérdésre a nyeremenyjatek@artandgo.hu e-mail címre március 12-e, hétfő 11:00-ig , 2.) megosztjátok az art&go játékra vonatkozó posztját a Facebookon, 3.) ha eddig nem tettétek meg, kedvelitek az art&go Facebook-oldalát.

duhongo_a3_plakat_belvarosi-page-0.jpgA megválaszolandó kérdés:

Melyik előadásban játszik együtt az alábbiak közül Kovács Patricia és Szabó Kimmel Tamás?

A) Pesti barokk
B) Bocs, félrement!
C) Vőlegény

További tudnivalók:

A játék posztját, kérjük, „nyilvános” beállítással osszátok meg, ugyanis csak akkor látjuk, hogy teljesítettétek-e ezt a feltételt. Összesen 2x2 darab jegyet sorsolunk ki. A nyertesek nevét a játékot követően itt tesszük közzé, valamint e-mailen is értesítjük őket. A nyereményjegyeket az előadást megelőzően, a helyszínen lehet majd átvenni.

Jó játékot!

süti beállítások módosítása