A Kodelka-gyilkosság Szász János-féle feldolgozása a kihagyott ziccerek és a kidolgozatlan írói-rendezői megoldások filmje.
Szász János legújabb rendezése megtörtént eseményeket dolgoz fel: a fehérterroros Prónay-különítmény hírhedt hóhéra, Léderer Gusztáv és felesége, Schwartz Mária megölték és feldarabolták a gazdag mészárost, Kodelka Ferencet, aki szerelmes volt az asszonyba. Az eset 1925-ben nagy visszhangot váltott ki, a kor nagy bűnügye volt. Szász János az eredetileg Budapesten történteket a vidéki Magyarországra helyezte, ami számos szempontból izgalmas döntés volt. Azaz csak lett volna, ha valóban kezd is vele valamit, de mint annyi minden más, ez is kihagyott ziccer maradt.
Szászt legtöbb filmjében és színházi rendezésében az emberi lélek sötét mélységei érdeklik, nem véletlenül nyúlt két alkalommal is Csáth Gézához (Witman fiúk, Ópium – Egy elmebeteg nő naplója) vagy éppen dolgozta fel Agota Kristof A nagy füzetét. Utóbbi az Oscar-előszoba ellenére nem igazán jó film (érdemesebb megnézni inkább Horváth Csaba színházi adaptációját a Szkénében), de Szásznak még legsikerültebb filmjeiben (például a szintén fekete-fehér Woyczekben) is van valami hiány, valami kidolgozatlanság. Sokkal több van ezekben a művekben, mint amennyit végül a vásznon látunk. Ebből a szempontból A hentes, a kurva és a félszemű állatorvosi ló: nemcsak a kihagyott lehetőségek bosszantják az embert, hanem a szereplők motivációjának teljes összevisszasága, amitől az egész film darabokra hullik.
Kezdjük a kihagyott ziccerekkel. Először is itt a magyar vidék mint helyszín, egy feltehetően alföldi falu, ahol a legfőbb helyi munkaadó, Kodelka kiskirálykodik. Hegedűs D. Géza, aki egyébként messze a film legjobb alakítását nyújtja, az 1945 Rudolf Péteréhez hasonlóan meghízott a szerep kedvéért és kopaszra nyíratta magát – igazán autentikus a pénzért bármit eladónak gondoló mészárszék-tulajdonos szerepében. A film adhatta volna az 1920-as évek félfeudális Magyarországának rajzát is, amely Magyarország egyébként kísértetiesen hasonlít a 2010-es évekéhez. Ám ahelyett, hogy a múlt és a jelen század egyszerű mesterembereiből oligarchává vedlett Mészárosainak világát ábrázolná, megelégszik néhány sablon felmutatásával: drága óra, kakastollas föveg, az elcsábítandó asszonynak vett bunda vagy éppen a mészárszék alkalmazottainak alázatos köszöntései.
De a film lehetett volna a XX. század szörnyűségeinek egyfajta szimbolikus bemutatása is, ha már Léderer Gusztáv a fasizmust sok szempontból megelőlegező fehérterror jeles képviselője volt. Szász azonban megelégszik annyival, hogy néhány korabeli fotót mutat akasztott kommunistákról, Nagy Zsolt Léderer Gusztávja pedig inkább tűnik valami balfék kisnyilasnak, mint a Prónay-különítmény hírhedt mészárosának. Ahogy A nagy füzetben egymásnak feleselnek a II. világháború tényleges szörnyűségei a testvérpár által megélt kegyetlenségekkel, ebben a filmben is egymásba lehetett volna játszatni Léderer sötét lelkét az ordas eszmék pusztító gonoszságával, de ez sem történik meg. Újabb kihagyott lehetőség.
Önmagában ezekért még nem kéne megróni a filmet, ha egyébként a címben is kiemelt három szereplő egymásba fonódó sztorija jól ki lenne dolgozva, sajátos viszonyaikat életszerűen és megfoghatóan bemutatná. A film azonban éppen ezen vérzik el: gyakorlatilag semmit nem tudunk meg a szereplők motivációiról, minden lóg a levegőben. A valóságban Léderer és Schwartz Mária házasok voltak, Szász János azonban nem tartotta fontosnak, hogy ezt a körülményt bevigye a történetbe. A két ember között semmilyen szinten nincs definiálva a kapcsolat: az öngyilkosságra készülő Léderer megmenti a szintén öngyilkosságra készülő Máriát, majd jobb híján együtt maradnak. És bár együtt élnek, az eredetileg prosti Mária még csak szexet sem engedélyez az arra bizonyára kiéhezett férfinak, aki azonban a közös ágyban is jól tűri a tiltást. Ez – lássuk be – bővebb indoklás nélkül azért elég nehezen hihető.
Kodelka és Léderer viszonya is meglehetősen következetlen. Léderer pofátlanul nagy összeget követel Kodelkától egy korábbi ügyletükre hivatkozva, folyamatosan fenyegetőzve, Kodelka ennek ellenére nemcsak, hogy nem adja föl az egyébként súlyos vérdíjjal körözött egykori különítményest, hanem még mészárszékén is alkalmazza. Erre ugyan lehetne az a magyarázat, hogy Mária miatt teszi ezt, de sokkal könnyebben megszerezhetné a nőt, ha egyszerűen rendőrkézre juttatná a rá nézve egyébként is veszélyes Léderert.
És végül itt van Kodelka és Mária viszonya. Kodelkának nagyon megtetszik a nő, de eleinte nem lehet tudni, hogy csak szexuális vágy ébred benne, vagy bele is szeret a nőbe. Aztán szóba kerül egy halott menyasszony, akire mintha emlékeztetné Mária. Úgy tűnik, hogy Kodelka valóban beleszeret a nőbe, de más közeledési módot nem tud elképzelni, minthogy nagy összeget ajánl fel hol neki, hol Léderernek. Mária – először úgy tűnik – jó pénzért hajlandó a hentesé lenni, de mikor Léderer azt mondja, ő bizony a világ semmi kincséért nem adná, széttárja a lábait a férfinak.
Kérdés, most akkor tényleg kurva, aki egy csinos kis összegért eladja magát, vagy arra vágyik, hogy egy férfi igazán szeresse. De nemcsak ez a következetlenség a sztoriban, hanem az is, hogy Kodelka egyszer neki, egyszer Léderernek ajánlja föl a pénzt, hogy az övé legyen. Ha nem házasok, akkor Léderer milyen jogcímen „tart igényt” a nőre, és Kodelkának miért kéne tőle megvásárolnia? (Feltéve, hogy a feleség csak úgy adható-vehető, de ez a korban nem lett volna annyira különös.) Egy olyan vállalkozó, aki mindig tudja, kit kell lefizetni, hogyhogy képtelen eldönteni, hogy kinek csengesse ki a pénzt a nőért? Csupa kérdés.
Ahhoz képest, hogy Szász János saját bevallása szerint már évtizedek óta érlelte magában, hogy filmet készít a hírhedt bűnügyből, mintha egy nap alatt csapta volna össze a forgatókönyvet. Ilyen logikai képtelenségeket egy író nem engedhet meg magának. A sajtóbemutató utáni beszélgetésből kiderült, hogy Szász a színészekre akarta bízni, hogy ők értelmezzék a szereplők viszonyait. Ezt pedig egy rendező nem engedheti meg magának: egy rendezőnek igenis tudnia kell, melyik szereplő mit miért csinál, a színésznek pedig az a dolga, hogy az instrukcióknak megfelelően jól-rosszul eljátssza a szerepet.
Szász János tehát mind forgatókönyvíróként, mind rendezőként megspórolta a legfontosabb munkát, aminek a nézőkön kívül a színészek isszák meg a levét, elsősorban Gryllus Dorka és Nagy Zsolt, akiknek mintha fogalmuk sem lenne, mit is kellene játszaniuk. Börcsök Enikő csípőből hozza a vidéki nihilbe süppedő kocsmárosné szerepét, és ha már magyar falu, elmaradhatatlan Székely B. Miklós barázdált arca – kár, hogy az ő szerepe is nagyrészt meghatározatlan marad.
Amiben a film mégis erőset tud nyújtani, az az atmoszférateremtés, köszönhetően elsősorban Máthé Tibor fekete-fehér képeinek. Nagyon jó a film eleji bordélyházas jelenet, amikor az örömlány Máriát a legkülönbözőbb kuncsaftokkal a legkülönbözőbb pozíciókban láthatjuk. Erős az éjszakai vasútállomás képe, a magyar falu atmoszférájának vagy éppen a hagyományos módszerekkel dolgozó mészárszék brutalitásának megmutatása. A hentes, a kurva és a félszemű akár jó film is lehetett volna, ha a forgatókönyvíró-rendező rendesen elvégzi a maga munkáját.
