Freddie lép színpadra Emeli Sandé koncertje előtt

Freddie és zenekara melegíti be a közönséget a világhírű brit Emeli Sandé február 18-i budapesti koncertje előtt az Arénában.

Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie 2016-ban megnyerte A Dal című versenyt, ezzel ő képviselte Magyarországot a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon Pioneer című dalával. Ugyanebben az évben Fonogram-díjra jelölték, majd megkapta a Petőfi Zenei Díjat az év felfedezettje kategóriában - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben. Az énekes 2016-ban megjelent első önálló albumának Pioneers volt a címe, Freddie tavaly a kijevi Eurovíziós Dalfesztivál szakkommentátora volt, idén pedig a szombaton kezdődő A Dal 2018 műsorvezetőjeként mutatkozik be.

sande.jpgEmeli Sandé (forrás: Broadway Event)

A világhírű brit soul és R&B énekes, dalszerző Emeli Sandé három év után tér vissza Magyarországra, ahol 2015 júliusában a VeszprémFesten adta első koncertjét. 2012-ben megjelent lemeze, az Our Version of Events az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban elkelt debütáló albuma lett és két kategóriában is megkapta a Brit Awardsot. 2012-ben jelent meg önálló albuma, az Our Version of Events, amely elsöprő sikert aratott: több héten állt a listák első helyén, az anyagról a Daddy, a My Kind of Love és a Next to Me is hatalmas sláger lett. Ugyanebben az évben fellépett a londoni nyári olimpiai játékok nyitó- és záróünnepélyén. Második stúdiólemeze, a Long Live the Angels 2016-ban jelent meg.

A koncertre ide kattintva vásárolhatóak belépők.


(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása