A Szégyen ismét a Trafóban

Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság a Proton Színház világot járt, többször díjazott Szégyenében.

Mundruczó Kornél előadása, a Szégyen október 30-31-én és november 1-én látható újra a Trafóban, a harmadik este lesz a 70. előadása a produkciónak. A cannes-i filmfesztiválon fődíjat nyert Fehér Isten című film egyik előzménye a 2012-ben született előadás. Mindent leigázó emberi természet, a nők kiszolgáltatottsága és a faji diszkrimináció egyszerre jelenik meg a J.M. Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában.

szegyen_a_g.jpg

A Szégyen főhőse egy, a messzi Dél-Afrikában, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie, akit Zsótér Sándor alakít. A regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket és éles pontossággal mutat rá saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak. David figurájában egy fehér afrikait ismerünk meg, a mindig is kiváltságokkal és előjogokkal rendelkező sznob entellektüel alakját, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját.

A rendező, Mundruczó Kornél szerint az eredeti mű nem drámai alapanyag, különösen azért sem, mert Coetzee inkább egzisztencialista filozófus, mint történetmondó. Az irodalom a színpadon nem működik –  tette hozzá, ezért a regény által kiváltott hatást szerették volna színházban megfogalmazni. Coetzeével kezdték a munkát, de amikor egyre többet hagytak el a regényből és kezdték követni a darabbeli kontinuitást, egyre inkább kezdett működni a színpadi változat.

Mundruczót elsősorban a semmiből jövő agresszió érdekelte, a regényben súlyt kapó öregedésre pedig azért nem fektetett hangsúlyt, mert számára az öregedés arról szól, hogy valaki nem érti a világot. Hozzátette: nem csupán magyar, de európai kérdéseket is felvet, amennyiben a kisebbségi tematikát tekintjük.

A Szégyenre jegyek itt válthatóak.

süti beállítások módosítása