New York nyomában

A szeptember 16-ai Színházak Éjszakája kapcsán összegyűjtöttük, hol mivel várják az érdeklődőket.

Nem véletlenül nevezik a Nagymező utcán a „Pesti Broadway”-nek: számos színház található egymástól, mondhatni, néhány méterre. Ennek a Színházak Éjszakáján különösen nagy jelentősége van, hiszen így az érdeklődők időveszteség nélkül kereshetnek fel több, a programban résztvevő teátrumot.

sze-broadway_1.jpgKép forrása: radnotiszinhaz.hu

Budapesti Bábszínház (1062 Budapest, Andrássy út 69.)

Alig több mint egy kisföldalatti-megállónyira található a Nagymező utcáról, úgyhogy őket „kvázi-pestibroadwaybelinek” tekintjük: annál is inkább, mert az elsősorban a Thália vagy épp az Operettszínház iránt érdeklődőknek érdekes kaland lehet a Bábszínházban kezdeni az éjszakát. Vagy épp a délelőttöt, hiszen a Színházak Éjszakája itt 10:30-kor indul a Nyúl Péterrel. A délután folyamán lesz árnyszínház, kézműves foglalkozás, kulisszajárás és színpadtechnikai show is, az esti órákban pedig „némajátékkal” és a Nyúl Péter felnőtt kiadásával várják a legalább tizenhat éves érdeklődőket.

Budapesti Operettszínház (1065 Budapest, Nagymező u. 17.)

Az Operettszínházban is korán kezdődik a program: már 11 órától várják a családokat zenés gyermekműsorral. 16 illetve 17 órától balhébomba jeligével tanít táncolni Homonnay Zsolt és Mészáros Árpád Zsolt, fél hatkor pedig zenés borbélyszalon nyílik a Raktárszínházban. Az Operettszínház is tart kulisszajárást, a Kálmán Imre Teátrum pedig piano bárrá alakul 17 és 21 óra között. Az este folyamán a nagyszínpadon musical- és operettslágerek szólalnak meg, a Kálmán Imre Teátrumban pedig hajnal kettőig bulizhatnak az érdeklődők a „teátrumi éjszaka” keretein belül.

Hatszín Teátrum (1066 Budapest, Jókai u. 6.)

A kapuit nemrég megnyitó Hatszín Teátrum az Orlai Produkciós Irodával közös magyarországi ősbemutatóval készül a Színházak Éjszakájára: este héttől Jonathan Maitland Tagadj tagadj tagadj című művének premierjét tartják, melyet közönségtalálkozó követ az angol szerző részvételével. Ezt megelőzően azonban a Kerekítő manó és az erdő csöndje című mesejáték is látható, valamint a Coincidance Társulat zenés táncos mesejátéka is színre kerül. Természetesen a Hatszín Teátrum is tart backstage túrát. Az éjszakát a Nádasdy Ádám vezetésével tartott, a magyar irodalom dilettáns műveit bemutató est zárja.

Kolibri Színház (1061 Budapest, Jókai tér 10.)

A Kolibri Színházak Éjszakája-programja délután háromkor veszi kezdetét kézműves foglalkozással. Ezzel párhuzamosan a színház interaktív kiállítás keretein belül mutatja be, hogyan jelenik meg előadásaikban a cybervilág. Este hattól „Mi újság?” címmel adja elő Tisza Bea és Ruszina Szabolcs, hogy mi mindenre jó a papír a színházban. Este hétkor a színház fúvózenekarának koncertje, este nyolctól pedig egy vetélkedő veszi kezdetét. 22:30-kor Novák János és Bereményi Géza dalai csendülnek fel, éjféltől pedig diavetítés segítségével idézik fel az 50-es, 60-as és 70-es éveket, élő szinkronnal és zongorával kísérve.

Magyar Állami Operaház (1061 Budapest, Andrássy út 22.)

Az Operaház az elmúlt évek sikerét megismételve ismét a rejtélyes, zegzugos épületet tárja az érdeklődők elé. A három turnusban induló túrának külön pikantériát kölcsönöz, hogy az épület ezúttal – a felújítási munkálatok miatt – egyébként zárva tart. A kezdési időpontok: 20:00, 21:30 és 23:00, a túrákat Aczél András vezeti.

Momentán Társulat (1066 Budapest, Ó utca 4.)

A Momentán Társulat improvizációs workshopokkal indítja a napot: előbb (14:00-tól) kicsiknek, később a nagyoknak. Az est későbbi részében is az improvizáció lesz a középpontban (ismerve a társulatot, ez nem annyira meglepő): 17:00-tól a Rögvest című interaktív show, 18:30-tól a Lev&Te lesz látható. Este nyolctól Rendezők viadala jeligével egy profi színész és egy profi imprós találkozásának lehetünk tanúi, kilenctől pedig a Rögvest late night változata kerül színre. Végül popzene-improvizációs kísérlettel zárja a Momentán a Színházak Éjszakáját.

Radnóti Miklós Színház (1065 Budapest, Nagymező u. 11.)

Schneider Zoltán helyettünk vallatja Bálint Andrást, Kováts Adélt és másokat – mindent, amit nem merünk szemtől szembe megkérdezni, ő feltesz helyettünk (feltéve, ha időben elküldtük a Radnótinak emailen a kérdéseket). Ezt követően beszédtechnikai órán vehetünk részt, majd betekinthetünk az Ádám almái nyílt próbájába. Negyed nyolckor a Radnóti társulatának új tagjai mutatkoznak be szívjáték keretein belül, majd a tavalyi nagy sikerű program második epizódjaként Schneider Zoltán újra Így írtok ti-t szervez-rendez. A nagyszínpadon Bekvart-koncert zárja a Színházak Éjszakáját. Mindeközben délután és este a próbateremben a Radnóti Ifjúsági Műhely tart programokat.

Thália Színház (1065 Budapest, Nagymező u. 22-24.)

A Thália Színház délután kettőkor nyitja meg a saját Színházak Éjszakája-kínálatát: az utóbbi hónapok unikornis-trendjére építve csillámtetkókat és színezést kínál a gyerekeknek. Este hattól illetve nyolctól a Szigliget és a Premierajándék próbáiba tekinthetnek bele az érdeklődők. 21:00-tól a Mikroszínpadon a színház színészeinek rejtett képességeit ismerhetjük meg. Majd fél tizenegykor megnyitja kapuit az Arizona Mulató, ahol a Thália társulatának tagjaival bulizhatunk.

További információ és a karszalagvásárlás a Színházak Éjszakája honlapján érhető el.

süti beállítások módosítása