Az Alföldi Róbert rendezésében látható előadásban Lázár Wolfként színpadra lépő Hevér Gábor szerint a darab a hagyományok tiszteletéről szól.
Most vasárnap mutatkozik be a Papp László Budapest Sportarénában az Alföldi Róbert által rendezett Hegedűs a háztetőn. A készülő előadás kapcsán Hevér Gáborral beszélgettünk hagyományokról, rendező és színész közös munkájáról, a közösségi médiáról, valamint Leonardo DiCaprióról.
A Hegedűs a háztetőn aréna-előadásnak készül, Budapest után vidéki sportcsarnokokban lesz látható. A nagy tér mennyire nyomja rá a bélyegét a színészi játékra?
Erről csak a vasárnapi előadásokat követően tudok majd biztosat mondani. Az István, a király mint egy végig zenés, számos tömegjelenettel és igen látványos színpadképpel megvalósított rockopera eléggé más volt, mint a Hegedűs a háztetőn, ahol a zenés részek mellett a prózai jelenetek, az apróbb gesztusok is nagy hangsúlyt kapnak – ebben talán az segíthet, hogy a közönség kivetítőn is követheti az előadást. Tíz év Nemzeti és négy év Vígszínház után hozzászoktam a viszonylag nagy terekhez, de a Sportaréna aligha enged teret bármilyen intim gesztusnak. Ráadásul végig ki leszünk hangosítva mikroport segítségével, így arra is figyelnünk kell, hogy a leghalkabb megszólalást is tökéletesen fogja mindenki hallani.
Hevér Gábor Az Őrült Nők Ketrecében (fotó: Bagdi Ádám)
Színészként mit jelent, miről szól neked a Hegedűs a háztetőn?
Nem gondolom, hogy színészként nekem bármilyen más értelmezést kellene megfogalmaznom, mint emberként. Régóta ismerem a darabot, sok változatát láttam, Miskolcon játszottam is benne. Úgy gondolom, az alapkonfliktusa az Oroszország-beli pogromok idején játszódik, így nyilván erős benne a politikai felhang, de engem nem ez ragadt meg leginkább benne. Számomra elsősorban a hagyományaink tiszteletének és feladásának kérdéséről szól. Lassan ötvenéves leszek, és elértem azt a kort, hogy erre-arra, például ha valaki nem köszön vissza, vagy nem köszön előre a nőknek, akkor rosszallóan azt gondoljam, vagy akár mondjam is, hogy „engem az édesanyám nem így nevelt”. Számos udvariassági formula mostanra teljesen eltűnt…
Játék: ide kattintva két jegyet nyerhet
a Hegedűs a háztetőn szeptember 10-ei, délutáni előadására!
A Hegedűs a háztetőnben bemutatott közösséget (ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy zsidók-e vagy sem) a hagyományok tartják össze. Olyan hagyományok, amelyek évszázadok alatt alakultak ki, hogy megvédjék önmagukat és az identitásukat. Ilyen az is például, hogy nem szerelemből házasodtak az emberek, hanem azért, hogy túléljenek. Ha két szegény család tagja házasodott össze, akkor éhen haltak… Vagy hogy mindig közösségen belül házasodtak, hogy elkerüljenek mindenféle változást – aki ezt megszegte, könnyen kitaszítottá vált… Ez, kicsit másként, de ma is nagyon fontos kérdés.
Amúgy agyalós színész vagy? A szerepeden túl is szoktál gondolkodni az előadásokon?
Persze, bár inkább gondolkodónak mondanám magam. Elsősorban persze akkor, ha az adott darab érdekel. A szerepeket – kevés kivétellel – nem én választom magamnak, hanem rám osztják őket. És ha a szerepet vagy a darabot érdekesnek tartom, nagyon szívesen utána olvasok mindennek. Ezt persze a modern technika megkönnyíti, az internetről bármit megtudhatok harminc másodperc alatt. Ezzel együtt, mivel az információtúltengés korában élünk, igyekszem korlátozni magam, hogy ne essek át a ló túloldalára, nem is vagyok fent egyetlen közösségi oldalon sem.
Nem hátrány ez a Te szakmádban? Számos színészkollégád él igen aktív online közösségi életet, alighanem elsősorban önmarketing-okokból.
Lehet, hogy én vagyok elmaradott, de nem látom ennek az előnyét… Miben változna attól az én pályafutásom, hogy kiteszek egy képet arról, hogy elmentem vásárolni a piacra, és azt kedvelik néhányan? Ez számomra nagyon bulvárszagú, amit én mindig kerültem. Mint magánember nem szeretnék megmutatkozni senkinek – a megjelenéseimet a lehető leginkább igyekszem színpadra, a tévére és a filmre szűkíteni.
Fehér Tibor, Hevér Gábor, Stohl András és Csákányi Eszter a Hegedűs a háztetőn olvasópróbáján (fotó: Toldy Gábor)
Visszatérve az „agyalásra”: azok a rendezők, akikkel rendszeresen dolgozol-dolgoztál, hogyan viszonyulnak ahhoz, ha te alaposan, saját véleményt alkotva viszonyulsz egy-egy anyaghoz?
Valaki szereti, valaki nem… Alföldi szereti, Mohácsi nagyon szereti… Robinak persze már a próbafolyamat elején nagyon határozott gondolatai vannak a készülő előadásról. Épp ezért a közös munka úgy néz ki, hogy az ő darabbal kapcsolatos elképzelései alapján, az általa meghatározott kereteken belül próbálom továbbgondolni a saját szerepemet. A színészet lényege az én értelmezésemben az, hogy a szerepeddel kapcsolatos saját gondolataidat mutasd meg a nézőknek – a szakma pedig abban rejlik, hogy ezt milyen eszközökkel tudod megtenni.
Volt persze olyan próbafolyamatom is, hogy egyáltalán nem volt nyitott egy rendező az én elképzeléseimre – de a másik véglet, amikor a rendező teljesen magadra hagy és mindent neked kell csinálni, szintén nem túl szerencsés. Az ideális próbafolyamat mindig folyamatos kétirányú kommunikáció a rendező szándéka és a színész fantáziája között
Nyilván sokan látnak színházban, de azért a hangodat biztosan többen ismerik (Hevér Gábor Leonardo DiCaprio állandó szinkronhangja – a szerk.) – előfordul, hogy kimondottan a hangod alapján ismernek fel?
Persze, elő szokott fordulni. De egyáltalán nem zavarnak ezek a helyzetek, Leonardo DiCapriot immár több mint húsz éve szinkronizálom, mondhatni, közelről láttam, ahogy folyamatosan fejlődött, egyre kiemelkedőbb színésznek tartom őt.
Készülsz valahogy egy-egy film szinkronizálására? Egyáltalán igényel a szinkron mint műfaj bármilyen felkészülést?
Készülni nem tudunk, egyszerűen nincs rá sem idő, sem energia. A nagyobb mozifilm-szinkronszerepeknél nagy segítség, hogy egyedül vagyok a stúdióban, nem partnerekkel, és a szinkronrendező csak velem foglalkozik. Ilyenkor belefér az, hogy többször is felvegyünk egy-egy jelenetet, addig csiszolva rajta, amíg a rendező is és én is a lehető legtökéletesebbnek nem érezzük.
Hevér Gábor Az Őrült Nők Ketrecében (fotó: Bagdi Ádám)
Úgy dolgozunk, hogy a hangfelvétel előtt megnézzük az adott jeleneteket (akár többször is), és kifejezetten a színészre, az ő minden rezdülésére fókuszálunk. Utána próbáljuk pontosan azt visszaadni a hangunkkal, amit láttunk. Persze rosszabb színészek szinkronizálása esetén az is előfordul, hogy a szinkronrendező azt kéri, hogy ne csak azt adjuk vissza, amit a színész csinál, hanem lehetőleg próbáljunk egy kicsit javítani is rajta… Szóval nincs arról szó, hogy például A visszatérő kapcsán nekem is utána kellett néznem a prémvadászok életének. Egyébként szerintem nem azért a filmért kellett volna DiCapriónak Oscar-díjat kapnia.
Miért?
Az nem színészet, amikor valakit szélsőséges körülmények közé kényszerítesz, hogy ott kemény fizikai kihívásokban álljon helyt. Mint ahogy Matthew McConaughey esetében is a Mielőtt meghaltamnál – rendben van, hogy nagy költségekkel, és hihetetlen energia révén egy amúgy egészséges, erős férfi egészségtelenre fogyott, de nézd meg az azóta forgatott filmjeit, azokban sem tűnt teljesen egészségesnek. A test megbosszulja magát.
A Wall Street farkasát nagyon szerettem. És bár nem szívesen nézek olyan filmet, amit én szinkronizáltam, ezt mégis megnéztem egy gálán, és akkor úgy éreztem, hogy mindhárman elég jó munkát végeztünk: Scorsese is, DiCaprio is és én is.
