Az ital, amelyik Bud Spencer rajongóknak szól, amelyiknek mosolyogva örül a fenekünk, és amelyiket modern művészettel reklámoznak.
Ha körbejárjuk a magyar tengert, egyre több helyen jön szembe az egyszerre sörnyitóra és a feje mögött hátrakulcsolt kézzel lazuló alakra is emlékeztető márkaembléma. De a Hedon sör már megjelent Budapesten is, és a készítők tervei között további hazai nagyvárosok is szerepelnek.
De mi is ez? Ha a felhozatal teljes a strandbüfében, akkor a kezdeti benyomás alapján leginkább egy kaotikus sokk, hiszen nyolc nagyon különböző üveg közül lehet válogatni, az ember nem is tudja, hol kezdje az ismerkedést. Balatonvilágosi, Katalin Cárnő, Napalm, Charlie Firpo, Credo... A Flying Objects designstúdió retró hangulatú címkéi mindenesetre egyediek, ha az alaposabb tanulmányozás után a minden pixelre jutó kreativitás egy-egy pillanatra már kissé izzadtságszagú is. A fiatalos és laza külalak sörtípusonként másképpen vegyíti az őszintének ható kézműves közvetlenséget és a könnyed, értelmiségi humort (ilyen például a Magrite hommage a Credo címkéjén: „Ez nem IPA”). A Bud Spencer-filmeket megidéző Charlie Firpót természetesen hagymásbabhoz ajánlják az üveg hátoldala szerint, a pikáns Napalmon pedig egy mosolygós fenékkel hirdetik, hogy nem csíp kétszer.
Na de vágjunk rendet a bőséges kínálatban: pár nappal később egy nyolcfős társasággal kóstoltuk végig az összes sört, egyaránt volt köztünk kézművessör-szakértő és a sört egyébként alig ivó lelkes vállalkozó is. Íme a végső összesítés, részben tehát mezei ivóktól, nem csak kifinomult szakértőktől:
Charlie Firpo: A 0,66-os üvegben forgalmazott APA lett a kedvenc, bárhol bárkinek ajánlható, mégis érdekes.
Balatonvilágosi: Talán a legjobban reklámozott márka, amelynek egy esetleges pert leszámítva semmi köze nincs a klasszikus Balatoni világoshoz. Elmegy, de annyira nem karakteres, hogy az átlagivónak megérje a jóval olcsóbb Dreher helyett megvennie a strandon.
Johnny Firpo: A legkisebb alkoholtartalmú darab (4,8%), egy ale, a Charlie kistesójaként emlegetik, amíg azon Bud Spencer van, ezen Terence Hill idézi meg az ikonikus szerepét. Finom, érdekes, a kevésbé kísérletezőknek ajánlott kipróbálni.
Helmut: Búzasör, nagyon összetett íze van, de összességében nem éreztük kiugrónak.
Vertigo: Személyes kedvencem. Az előzőeknél nehezebb, leírása szerint amerikai komlósláger, mindaz benne van, amit az ember egy sörkülönlegességtől vár: gazdag és izgalmas.
(Ez volt egyébként az a pont, amikor már elég sokat ittunk, így az ítéletünk is torzult, pedig ekkor jöttek a magasabb alkoholtartalmú, szopogatós, ízlelgetős darabok.)
Napalm: Sötét, pikáns. A benne lévő chilit csak utólag, a torkunkban érezni, de ezt a csípősséget inkább reklámfogásnak éreztük, nélküle is teljesen értékelhető az ízvilága.
Credo: Kifejezetten finom a nem (de majdnem) IPA, hasonlít a komlóslágeres Vertigora, csak kiegyensúlyozottabb és erősebb.
Katalin Cárnő: A csokoládé ízű különlegesség, igazi uralkodó (8,1%), tényleg csak a különlegességre fogékonyaknak ajánlott, de azoknak egyszer érdemes kipróbálni.
Másnap reggel meglátogattuk a balatonvilágosi gyárat is. Ez ezer forint és egy előzetes regisztráció fejében bárki számára nyitott, azonban a törvénynek megfelelően kóstolni egyelőre itt nem lehet, csak nagyobb mennyiségben vásárolni. A körbevezetés közben kiderült, hogy a márka eredetileg Németh Antal társalapító otthoni főzéséből indult, majd különböző díjak elnyerése után kilépett a kézművességből, és így született meg a gyár. A nagyipari termelésben használt kukoricát, amely ugyan nagymértékben gyorsítja az erjesztést, de cserébe rombolja az ízt, semelyik sörükhöz nem használják. Kiderült az is, hogy az alapanyagokat külföldről tudják csak beszerezni, a nagy gyárak mellett már nem igazán jut nekik a hazaiból.
Most pedig, hogy lezajlott egy tulajdonosváltás, számtalan ötlettel és tervvel készülnek a további terjeszkedésre és fejlődésre. A kérdés valószínűleg az, hogy a kezdeti fellángolás után meddig él bennünk, vásárlókban a drágább, de finomabb sörök iránti forradalmi lelkesedés.
