Bár a Titkaink nem része a versenyprogramnak, valamilyen különdíj azonban azért mégiscsak járna neki.
Lassan célegyenesébe fordul az idei POSZT, mostanra fény derült a szombati díjátadó gála részleteire is, erről itt írtunk. Mindazonáltal még javában mutatkoznak be az újabb és újabb előadások, tegnap A mélyben (Kolozsvári Állami Magyar Színház) és a Mesél a bécsi erdő (Örkény Színház) került sorra.
A fesztiválprogram meghívottjaként pedig végre-valahára a Titkainkkal is találkozhatott a pécsi közönség. Pintér Béla máris legendás előadása három évvel később került a POSZT-ra, mint ahogy kellett volna. Egyrészt persze jobb későn, mint soha, másrészt, ha azonban van a POSZT mindenkori versenyprogramjából tényleg indokolatlanul és indokolhatatlanul mellőzött előadása, akkor Pintér és csapata ügynökdrámája (vagy inkább ügynökszatírája) az. Mind tartalmilag, mind esztétikailag mérföldkőnek számít nemcsak a társulat, de a magyar színházművészet életében is.
Mi ugyan nem zarándokoltunk ki a Zsolnay negyedben (már Budapesten is láttuk a Titkainkat, többünk kétszer is), kémeink azonban jelentették, hogy a közönség kifejezetten hosszan dörgő vastapssal hálálta meg a színészek munkáját és természetesen Pintér Béla történetét és rendezését. Az előadás ugyan nem része a versenyprogramnak, valamilyen különdíj azonban azért mégiscsak járna neki…
A hét közepén csendes a Széchenyi tér és a Király utca is. Kevesebb ember korzózik, sétálgat a pécsi belvárosban. A színház művészbüféje azonban estéről estére élettel teli. Pécsett valahogy minden könnyedebb. Színészek, írók, rendezők, zenészek, újságírók, képzőművészek fröccsöznek, beszélgetnek, ünneplenek. Az évad végét és egymást is. Pesten is sokszor találkoznak, találkozunk, színházban, sajtótájékoztatón, bárhol – a fővárosban legtöbbször mégis minden rohanósabb. Itt jut idő beszélgetni is. Ez (is) a POSZT.
