Schwarzenegger ezúttal drámai szerepben bizonyít.
Hogy lehet feldolgozni azt, mikor egy ember repülőgép-szerencsétlenségben elveszíti az egész családját? És hogyan lehet megküzdeni a tudattal, hogy felelősek vagyunk egy több száz ember életét kioltó szerencsétlenségért? Az Utóhatás című film, amely igaz történeten alapul, azt mutatja meg, hogyan változik meg gyökeresen két ember élete: az egyiké, aki mindent elveszített egy tragédiában, és a másiké, aki nagyrészt a véletlennek, és nem saját hibájának köszönhetően a tragédia első számú felelőse lett.
Merthogy mindig kell legyen felelős, valaki, akire rá lehet mutatni, és akinek a házára rá lehet festeni: „gyilkos”. Jake, a légiforgalom-irányító persze nem gyilkos, és igazából nem is tehet a tragédiáról, mégis az ő számlájára írják, nemcsak mások, hanem ő maga is. Ebben áll az ő igazi tragédiája: az ok nélküli, mégis érthető önvádban. Roman, aki feleségét, lányát és annak meg sem született gyermekét vesztette el a tragédiában, szintén felelőst keres. Vagy csak valakit, aki bocsánatot kér azért, mert egész családja a roncsok között végezte. Nem talál más utat, nem képes máshogy feldolgozni a tragédiát, csak ha felelősségre von valakit. Pedig lehet, hogy senki nem felelős, csak a véletlen. És épp ezt nem bírjuk elfogadni.
Az Utóhatás erejét az adja, hogy a sors játékszereként mutatja be az embert: a fatális véletlenből újabb és újabb fatális események következnek, és tudjuk, nem is lehet másként, minthogy Roman és Jake története egy ponton találkozik, és – úgy tűnik – ami ekkor történik, az sem választás kérdése, hanem a sors kegyetlen játéka. Lehetett volna másként is? Megbékélhetett-e volna Roman, beletörődve a végzetbe? Talán igen. De inkább úgy tűnik, nem.
A családját elvesztő derék munkásembert Arnold Schwarzenegger játssza, aki kifejezetten találó választásnak bizonyul az ezúttal a tőle megszokottól drámaibb szerepre. Nem testépítőt, nem akcióhőst, nem is kaliforniai kormányzót látunk, hanem egy derék munkásembert, aki számára a családja az első, és annak elvesztésével teljesen kicsúszik lába alól a talaj. Jake szerepében üdítő felfedezés Scoot McNairy, aki már alkatánál fogva is kiválóan hozza az egyszerű nyárspolgárt, akinek kedves családi idillje egy pillanat alatt lesz pokollá.
Az Utóhatás után nem fogunk optimistábban kijönni a moziból, az biztos. Feloldás nincs, de mégis elgondolkoztatja az embert, hogy valóban az-e legjobb, ha mindenképpen felelőst keresünk ott, ahol a fatális véletlen mozgatja a szálakat. Az ember a sors bábja – de néha talán egy báb is tehet önálló mozdulatot. Igaz, nem ebben a történetben.
