Tordai Teri még mindig viszi a show-t

Nőkből is megárt... (Bethlen Téri Színház)

A Nőkből is megárt… empatikusan és közérthetően mutatja be, hogy min megy át egy idősödő nő.

Pataki Éva regényéből készítettek darabot Nőkből is megárt… címmel – a Bethlen Téri Színházban látható előadás igazi női projekt, női témákról. A Találkozások-sorozat részeként létrejött produkció rendezője Cseh Judit, mentora Mészáros Márta, két szereplője pedig Horváth Lili, valamint édesanyja, a látottak alapján örökifjúnak joggal mondható Tordai Teri.

nokbol_96.jpgTordai Teri, Horváth Lili (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Igazán nem vádolható a szövegkönyv azzal, hogy különösebb lélektani elemzésre, vagy bármilyen karakterárnyalásra, miegymásra vállalkozna, és az anya-lány közötti generációs különbségek is másodlagossá válnak, ugyanakkor empatikusan és közérthetően mutatja be az előadás, hogy min megy át egy idősödő nő, hogy küzd meg ezzel a visszafordíthatatlan folyamattal, miközben mások életében végérvényesen mellékszereplővé válik.

Tordai Teri azonban nem mellékszereplő: öröm nézni azt, ahogy az első pillanattól az utolsóig viszi a hátán az előadást, méghozzá olyan könnyedén, mintha csak a reggeli kávéját inná. Egyszerre jeleníti meg előadásbeli karakterét és önmagát, és épp ettől válik élővé, gördülékennyé. egyszerre könnyeddé-humorossá és valódi téttel bíróvá, hozzánk közelivé. Persze a rendezés is elsősorban erre épített, de az egyáltalán nem baj, ha egy készülő mű tisztában van a saját lehetőségeivel és korlátaival egyaránt.

nokbol_143.jpgHorváth Lili (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Horváth Lilié a nehezebb feladat, mert neki a saját életével folyamatosan megbirkózni kénytelen családanya mellett még több kisebb szerepet is meg kell jelenítenie. Teszi ezt precízen, pontosan, egyszerre az édesanyja keze alá játszva és össze is játszva vele.

Nem a Nőkből is megárt… az az előadás, ami miatt majd a programsorozat majdani befejezését követően azt fogjuk mondani, hogy megérte életre hívni a Találkozásokat, ugyanakkor több mint korrekt bulvárelőadásként minden szándékát és funkcióját betölti. Jó, hogy megszületett, jó, hogy megnéztük, és jó, hogy van Tordai Teri.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!

 

süti beállítások módosítása