A történet nagyon jól ragadja meg az híres apa és az ennek minden hátulütőjétől szenvedő fiú viszonyát.
Amikor, immár több mint három évvel ezelőtt először jelentették be, hogy a nyolcadik hivatalos Harry Potter-történet színdarab formájában lesz elérhető, sokan húzták a szájukat – valahol joggal, hiszen a Londonba tervezett (majd 2018-ban New Yorkba is megérkező) előadás így nagyon sokak számára válik elérhetetlenné – ellentétben az első hét rész könyv- és filmváltozataival, melyekhez párezer forintért bárki hozzájuthatott legálisan is.
Harry Potter and the Cursed Child (fotó: Manuel Harlam)
Bár végül a darab londoni világpremierjekor a Harry Potter és az elátkozott gyermek drámaként könyvben is megjelent, továbbra is jogosnak érezzük a reklamációkat, hiszen tény: ez a történet színpadon az igazi. Már csak azért is, mert a Palace Theatre-ben megteremtett Potter-világ, kezdve a kastélyszerű színházépülettől a taláros jegyszedőkön át a színpadon látottakig, olyan erővel szippant be minket, hogy a kétrészes előadás összességében ötórás játékideje és a kettő közötti több mint kétórás szünet sem zökkent ki (mi sem jobb bizonyíték erre, minthogy a kisebb gyerekeket sem hallottuk beszélgetni előadás alatt).
A látványvilág, a technikai megoldások annak ellenére lenyűgözőek, hogy a színpadi változatnak nem álltak rendelkezésére a filmek által előszeretettel használt zöld hátteres megoldások, vágások és egyéb technikai trükkök. Itt minden elképzelésnek élőben, élesben, napról napra megismételhetően kellett megvalósulnia – ez olyan jól sikerült, hogy néhány trükkön még most is gondolkodunk, miként hozták létre. Nem minden elem működik persze tökéletesen: a karmokat növesztő büfékocsis boszorkány megvalósítása azért elég kezdetleges – ugyanakkor a varázspálcák, a festmények és számos apró varázslat láttán sokunk álla leesett.
Harry Potter and the Cursed Child (fotó: Manuel Harlam)
A Harry Potter and the Cursed Child azonban több mint egy látványelőadás. A történet könnyedén lép túl a Harry Potter-könyveket ismerő, vagy épp egyenesen azon felnőtt generáció megszokásain: a minden esetben egy tanévet felölelő regényektől eltérő időhasználattal, az utolsó kivételével mindvégig statikusan a varázslóiskolában játszódó történetek helyett ezúttal folyamatosan ugrál a helyszínek között. Épp ez a megoldás az persze, melynek köszönhetően nem érezzük idegennek az új karaktereket, hiszen sokszor láthatjuk viszont az általunk ismert Harryt, Ront, Hermionét, Ginnyt és Dracót, és más emlékezetes figurák is feltűnnek.
Az előadást (holtversenyben) rekordot jelentő tizenegy Laurence Olivier-díjra jelölték, ebből – minden eddigi zenés vagy prózai West End-előadásnál nagyobb sikert elérve – kilencet meg is kapott. A technikai jellegű díjak (díszlet, jelmez, hang, fény) mellett elnyerte többek között az év legjobb új drámájának és a legjobb rendezésnek járó elismerést is – joggal. Utóbbit nem is kell túlmagyaráznunk: ezt összehozni, 42 szólistával, bonyolult színpadtechnikával, a Harry Potter-univerzumhoz és a nézői elvárásokhoz hűen megér egy díjat.
Bonyolultabb a legjobb dráma esete, de ezzel sem érdemes vitatkozni. A Cursed Child több mint egy üzleti szempontok alapján elkészített folytatás a már egyszer lezárt univerzumhoz: amellett, hogy konzisztensen viszi át a nézőket Harryéktől az új generációhoz, maga a történet nagyon jól ragadja meg a híres apa és az ennek minden hátulütőjétől szenvedő fiú viszonyát, az egyik legfontosabb HP-művé emelve azt.
Harry Potter and the Cursed Child (fotó: Manuel Harlam)
Három színész is elismerést kapott – ez alighanem több vitára ad okot. A negyven év körüli Harry Pottert játszó Jamie Parker lett a legjobb férfi főszereplő, amivel az az elsőszámú probléma, hogy Harry ezúttal címszerep-mivolta ellenére sem főszereplő. A Scorpius Malfoyt megformáló Anthony Boyle minden szempontból telitalálatnak bizonyult a szerepre – a darab száraz sorait úgy töltötte meg túlcsorduló vitalitással, humorral és saját egyéniségével, hogy az mégsem vált az előadás kárára, sőt. Nagy jövőt jósolunk neki.
Sokakból hozta ki a rasszista nethuszárt az, hogy Emma Watson szerepét, Hermionét a színesbőrű Norma Dumezweni kapta meg – nekik csak annyit tudunk üzenni, hogy szálljanak magukba, és gondolkodjanak el a saját életükön. Dumezweni méltó örököse a stréber diáklányból mágiaügyi miniszterré lett Hermionénak, és bár marketingszempontból a produkció jobban járt, hogy ő nyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat, mi inkább a Ginny Pottert játszó Poppy Miller férje és fia közötti érzékeny tűzfal-alakítását tartottuk volna elismerésre érdemesnek – kár, hogy nem jelölték.
Ellentétben tehát a fantasy-ítiszben szenvedő, a széria egyetlen részét még technikai díjakkal sem elismerő amerikai filmakadémiával (az első Oscar-díjat a Harry Potter-univerzum filmjei közül a Legendás állatok és megfigyelésük vitte el az idei gálán jelmez-kategóriában), a Laurence Olivier-díj leborult Harry Potter előtt. Elnézve az előadást, joggal.
Harry Potter and the Cursed Child (fotó: Manuel Harlam)
Ugyanakkor továbbra is fáj a szívünk azokért a rajongókért és érdeklődőkért, akik nem juthatnak el Londonba megnézni a Cursed Childot. Magyarországi bemutató természetesen teljesen esélytelen, mind az elérhetetlen jogok miatt, mind azért, mert túl kis piac vagyunk ahhoz, hogy egy magyar nyelvű változat esetében még horribilis jegyárakkal együtt is megtérülhessenek az előadás egekbe szálló költségei. Bár az illetékesek többször nyilatkozták, hogy nem készül majd filmváltozat a történetből, évek múlva, ha a Legendás lények-sorozat is lecseng, bevételi okokból talán meggondolják magukat.
Addig is marad a könyv, a tehetősebbeknek pedig egy londoni városnéző hétvégével egybekötött családi repülős kiruccanás – már ha egyáltalán sikerül jegyhez jutni. Április 25-én kezdik árulni a 2018 május-július közötti időszakra a jegyeket. Melyek egyébként részenként 15-70 font közötti összegbe kerülnek – tehát ha valaki meg szeretné nézni mindkét részt (egybefüggő történetről lévén szó miért ne szeretné bárki is?), akkor legkevesebb 11 ezer forintot, a legjobb helyre szóló jegyekért pedig potom 52 ezer forintot kell kifizetnie. Cserébe viszont garantáltan életre szóló élményt kap.
