A Séf asztalának a plázázó tömegek között kell megtalálnia azt a réteget, amely hajlandó többet fizetni a sokkal jobb minőségért.
Először is elnézést kérünk a címben megfogalmazott kérdés provokatív volta miatt, hiszen még a szubjektív ízléskülönbségen túl is gyakorlatilag lehetetlen megválaszolni – évekig kellene különböző rántott húsokat kóstolni, hogy legyen bármilyen alapja annak, hogy eldönthessük. A felvetés mégis jogos, hiszen a két hónapja a Westendben nyílt Séf asztala valahogy így pozícionálja magát – márpedig a minőségi étkezés és a plázák világa hagyományosan körülbelül annyira áll közel egymáshoz, mint az avantgárd művészet és a téglafalvakolás.
Sokakhoz hasonlóan először én is ebből a cikkből szereztem tudomást a Séf asztaláról, és mivel maga a koncepció kimondottan tetszett – Magyarországon azért eléggé progresszívnek számít a sültkrumpli helyett salátakörettel és változatos öntetekkel kínált rántott hús gondolata –, első nekibuzdulásomban pedig másnap fel is kerestem a helyet. Az áhítattal történő rántotthús-fogyasztás azonban elmaradt; visszatartott az asztalok között is kígyózó sor – úgyhogy bánatomban inkább sokadszor is a Vapianóban ettem egy bolognai spagettit (a Vapiano-jelenség egyébként önmagában is megér egy misét, hamarosan arra is sort kerítek).
Otthon aztán a Séf asztala Facebook-oldalát felkeresve feltűnt, hogy sok elragadtatott értékelés mellett számos kevéscsillagos kritika is fel-felbukkan. Ez persze önmagában semmit nem jelentene, simán lehetne pusztán a megszokott trollinvázió miatt is, a negatív vélemények jelentős része azonban megalapozottnak és összeszedetten megfogalmazottnak tűnt. Úgy döntöttem, várok néhány hetet – lássuk, képes-e rugalmasan kezelni a Séf asztala az olyan felmerült problémákat, mint az ígértnél lassabb kiszolgálás, a minimál méretű öntet, vagy épp az átázó papírtálca.
A várakozási időt maga az élet oldotta meg: az első hype lecsengését követően, bár soha nem üres az étterem, 10-15 percnél többet ritkán kell várni a megrendelt étel elkészülésére – és a kassza előtti sor sem riaszthat el többé senkit. Csúcsidőben persze kell sorakozni, de néhány percesnél egyszer sem tűnt hosszabbnak, amikor elsétáltam mellette. Az eleinte a mártásokkal felmerült problémát, miszerint kicsik, szerencsére orvosolták, és most már mindenki kérhet újat, akinek elfogy. A tányér helyett a papírtálcára tett átázó zsírpapírra azonban továbbra sincs megoldás. A számlán feltüntetett, de az árba beépített, tehát nem váratlan többletköltségként megjelenő (amúgy valóban indokolatlan) 15%-os szervízdíjon sokan problémáznak – érdemes lenne elgondolkodni ennek megváltoztatásán, végül is egy alapvetően önkiszolgáló étteremben ennek egyesek szemében elég rossz üzenete van.
Még akkor is, ha maga a termék, vagyis jelen esetben a rántott hús (lehetne még kolbász és nudli is, a Séf asztala ezzel a három főfogással operál) egyébként tényleg kiváló. A választékban fellelhető csirkecomb, sertéskaraj és borjú hármasából mi a csirkés és borjús változatot próbáltuk ki. Utóbbit azért, mert mégiscsak az a klasszikus prémium rántott hús, előbbi pedig a kínálatból elérhető legolcsóbb.
Amellett, hogy maga a rántott hús panírostól-húsostól együtt is tényleg kiemelkedik (nem csak) a környező éttermek kínálata közül, azt kell mondanunk, hogy a csirkecomb-filéből készített rántott hús ár-érték aránya messze a legjobb. A 30 dekás húsmenüért elkért 1890 forintos ár, mely a mártás mellett tartalmazza a választható köret-salátát is, ugyan leheletnyivel drágább, mint a Westend földszinti éttermei zömének választéka, azonban mérföldekkel jobb is annál. Az adag elegendő és köretestől-szószostól kifejezetten finom is (nálunk a sülthagymás burgonyasaláta és a fokhagymás tejföl volt a nyerő – előbbi különösen, bár a sima hagyma váratlanul ért benne).
A 20 dekás borjúmenüért elkért 2990 forintot ellenben kicsit sokallottuk – nem azért, mert amúgy a borjú bárhol olcsó lenne, hanem mert maga az élmény nem adott annyi többletet, amennyiért – amúgy lelkes csirkeevőként – megérné váltanunk.
A Séf asztala árait egyébként nem érdemes összevetni más, hasonló profilú éttermekkel, főleg azért, mert a célközönség nem ugyanaz. A Séf asztalának elsődlegesen a Westendben vásárló tömegek között kell megtalálnia azt a réteget, aki hajlandó kicsit többet fizetni sokkal jobb minőségért – azt nehezebben tudom elképzelni, hogy kifejezetten sokan csak az étterem kedvéért térnek majd rendszeresen be a sokszor zsúfolt plázába.
Facebook-bejegyzések tanúsága szerint az étterem valamikor áprilisban megváltoztatja majd a kínálatát – kíváncsian várjuk. Reméljük, a csirkecomb-filéből készített rántott hús és a burgonyasaláta marad.
