2017-ben is himnusz és magyar világzene a Szigeten

Idén először kimondottan a magyarországi világzenékre összpontosít a Világzenei Nagyszínpad nulladik napi programja.

A 25. Sziget alkalmából egy olyan „best of” programmal ünnepel a Világzenei Nagyszínpad, amely felvonultatja a színpad eddigi legnagyobb sikereit, de annak az elvárásnak is megfelel, hogy bemutassa a világzene legfrissebb produkcióit.  A nulladik napon beindul egy magyar hullám, majd a világzene legnagyobbjai érkeznek a múltból és a jövőből. Teljes a Sziget világzenei helyszínének programja.

szabo_b_20160816-32.jpgFotó: Szabó B.

A Sziget Világzenei Nagyszínpada 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból, és jelenlegi helyén mintegy tizenötezer fő igényes szórakoztatására szolgál. Az elmúlt tizenhét évben a színpad nemzetközi elismertségre tett szert; több mint kétszáz előadó fogadta el eddig a felkérését, a világ legnagyobb sztárjai Angliától Guineáig, Belgiumtól Szenegálig.

Idén a hazai fellépőkből sem lesz hiány. Ismerős neveket láthatunk-hallhatunk a Bohemian Betyarstól a PASO-ig, a Romengótól a Besh o droMig. Ráadásul 2017-ben először kimondottan a magyarországi világzenékre összpontosít a Világzenei Nagyszínpad nulladik napi programja. Ezen a napon hat elismert zenekarunk lesz hallható: fellép moldvai csángó gyökerű transz-zenéjével a Zoord; elragadó bájú és roskadásig pörgő paszabi cigányzenéjével a Parno Graszt; funkos-rockos „csángó-boogie”-jával a Kerekes Band; a Balkán legsűrűbb rétegeit is felkavaró tamburazenéjével a Söndörgő; végtelenül sodró punkos ír kocsmazenéjével a Firkin; és végül a folk- és partyzene eddig ismeretlen ötvözetét nyújtó Lajkó Félix feat. Óperentzia.

Szintén friss hír, hogy a fesztiválon idén ötödször fellépő Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza.  Már bevett szokás, hogy minden évben egy-egy ismert hazai csapat szerzeményét választják ki a szervezők az adott év Sziget himnuszának, ezzel segítve a zenekarok népszerűsítését is, hisz’ amellett, hogy Európa kétszer is a legjobbnak választott nagyfesztiválján felléphetnek, a Szigetet bemutató nemzetközi – és persze hazai – kampányban is ez a dal szerepel majd minden lehetséges csatornán. A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani. Az eredmény itt tekinthető meg. 


Forrás: Sziget Fesztivál

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!

 

süti beállítások módosítása