Alföldi Róbert előadása látványos és hangulatos lett, de nem váltja meg a világot.
Az Alföldi Róbert által rendezett PASSIO XXI nem váratlanul már a bemutatása előtt is viszonylag nagy port vert fel. Akkorát persze nem, mint a közbeszédet napokig meghatározó 2013-as István, a király, amely nem csak azért tudott színházi produkciókhoz képest mindkét oldalról hihetetlenül erőteljes indulatokat kiváltani, mert egyébként jobb előadás volt, mint a PASSIO XXI, hanem mert azzal, hogy az RTL Klub augusztus 20-án leadta az amúgy talán kevésbé sikerült főpróbát, nagyságrendekkel több emberhez jutott el, akik, bár sokan közülük amúgy nem járnak színházba, megszólítva érezték magukat. Azért, mielőtt érdemben beszélnénk a produkcióról, érdemes (újra) tisztáznunk néhány akkor és most is többször felbukkant tévhitet.
Stohl András (fotó: Martinek Ádám
„A PASSIO XXI szentségtörés”
Ha a Székely Csaba által jegyzett történet nem is követi szó szerint a Biblia sorait, szellemiségét annál inkább. A modern köntösbe öltöztetett passiójáték ugyanis elsősorban az elfogadásról, a szeretetről, a másokkal és önmagunkkal való kapcsolatunk rendezéséről, a megbocsátásról, valamint számos más, a Biblia tanúsága szerint Jézus által is hirdetett eszméről szól (ha a kereszténység ezekhez fűződő valódi viszonyát szeretnénk megtudni, Harrach Péter megszólalásai helyett hallgassuk Ferenc pápát). Valamint arról, hogy miként reagál erre a többségi társadalom és az éppen nyeregben lévő hatalom. A feljegyzések szerint mintha közel kétezer éve is valami egészen hasonló történt volna... Azt állítani, hogy mindez sérti a keresztény szellemiséget, szimpla ostobaság vagy rosszindulat.
„Alföldi Róbert provokál”
Azok, akik nem láttak tőle egyetlen előadást sem, szent meggyőződéssel vallják, hogy Alföldi Róbert összes előadása a buzikról, a zsidókról, a migránsokról (vagy más, tetszőlegesen behelyettesíthető ellenségről) szól, akik mindenféle gusztustalanságot művelnek egymással a színpadon – és már hetekkel a PASSIO XXI bemutatója előtt elindult a virtuális parahullám, hogy mezei bolsiliberális provokációvá torzítja a kereszténység legszentebb történetét. Az Aréna színpadán mindenesetre nem rohangáltak meztelen férfiak és nők, nem csinált senki illetlen dolgokat vallási jelképekkel, Júdás csókját pedig már Máté evangéliumának 26. fejezete is leírja. Azon pedig, könyörgöm, lépjünk már túl, hogy Jézust farmernadrágot-pólót viselő srácként, nem fehér köntösös szentképként ábrázolják – nem vallásosként annyit mondhatok, hogy számomra így jóval érthetőbb és befogadhatóbb volt ez a történet.
Szabó Kimmel Tamás (fotó: Toldy Miklós)
„Alföldi Róbertnek odaadták az Arénát”
A komment-trollok egyik kedvenc érve, hogy Alföldi Róbert csak ne sírjon, hogy el van nyomva itthon, hiszen rendszeresen lehetőséget kap arra, hogy a Papp László Budapest Sportarénában, sok ezer néző előtt gyalázhassa meg a magyarság vagy a kereszténység egy szimbólumát. A mondat második felét előbb már tisztáztuk, szóval most szögezzük le azt is, hogy a mostani PASSIO XXI-t és a 2013-as István, a királyt színpadra állító Zikkurat Színpadi Ügynökség kőkemény üzleti vállalkozás, amely a nagy érdeklődés, a teltház generálta profit reményében kéri fel Alföldit. Lehet utánacsinálni, az Arénát bárki kibérelheti megaprodukciókra…
Mindezektől függetlenül a PASSIO XXI nem lett kiemelkedő előadás. Bár egyes elemei kifejezetten jól működnek, a világot – és a nézőket – azért nem váltja meg. Menczel Róbert díszletelemei, a két oldalsó színpad és az azt összekötő folyosó egységes, monumentális egésszé áll össze, Gergye Krisztián koreográfiái pedig ezzel harmonikus dinamikát adnak a látványképhez – erre semmi panaszunk nem lehet. Akár tömegjelenetet nézünk, akár mindössze két szólistát látunk éppen a színpadon, mindig van hová figyelni, Aréna-produkcióként minden a helyén van.
PASSIO XXI (fotó: Martinek Ádám
A darabba került magyar rockdalok változóan passzolnak az előadáshoz. Bár nem véletlenül nem lett mindegyik számból országos sláger, a választás a legtöbbször érthető. Az adott dallamok többnyire illenek jelenetük hangulatához, a változatos stílusú szövegek azonban a maguk sokszínűségének értékelésével együtt is kilógnak olykor.
Székely Csaba ötletesen nyúlt hozzá a passiótörténethez, néhány karaktert, például Máriát és Júdást nemcsak szóhasználat, de dramaturgia terén is XXI. századi szellemiségéhez szabva. Különösen frappáns a harminc ezüstpénz szimbólumának cselekménybe illesztése – melyet most nem spoilerezünk el abban a reményben, hogy valamilyen formában még látható lesz a jövőben az előadás.
Jordán Tamás (fotó: Toldy Miklós)
A PASSIO XXI azonban megreked valahol félúton a színművé válás útján. Székely Csaba mondatai nem adnak lehetőséget sem a történet, sem a karakterek árnyalására. Ennek megfelelően számos szerep marad egydimenziós, mint például László Zsolt Kajafása, Fekete Ernő Pilátusa és Pápai Erika Máriája, Mária Magdolnáról (Tóth Gabi) és Péterről (Feke Pál) pedig jóformán semmit nem tudunk meg.
Az előadás jórészt Jézus és Júdás viszonyára fókuszál, valamint arra, hogyan látja Jézust a környezete. Stohl András Júdása karakán harcos, egyszerre vezető és követő, aki nem önzésből válik árulóvá, hanem a mások iránt érzett felelőssége miatt – és döntésének következményeit egyetlen pillanatig sem tudja és akarja látni, elviselni. Szabó Kimmel Tamás Jézusa lendületes, karizmatikus fiatal, aki beszédei során leginkább egy tapasztalt, a közhelyeket és a konkrétumokat kevergető trénerre hasonlít. Ebben a passióban Jézus motivációját, döntéseit és személyiségét számos kérdőjel övezi – és ez jól is van így, a hiányzó részek kitöltése a néző fantáziáján múlik.
PASSIO XXI (fotó: Martinek Ádám
A PASSIO XXI nem aktualizál vagy politizál. Ha esetleg valaki mégis így érzi akár Kajafás és Júdás, vagy Jézus és Pilátus párbeszéde során, akár más résznél, az nem a PASSIO XXI során elhangzó, amúgy elég általános, mondhatni tételmondatszerű panelek, hanem a mai közeg felelőssége. A probléma inkább az, hogy az előadás ennél többre viszont nem jut: felteszi magának a kérdést, hogy vajon ma máshogy történne-e, mint kétezer éve, majd megválaszolja, hogy nem. Ennél azért többet reméltünk.
