Hans Zimmer újra Budapesten

Az Oscar-, Golden Globe-, Grammy- és Tony-díjas filmzeneszerző újabb koncertkörúttal tér vissza Európába.

Hans Zimmer tavaly májusban koncertezett először Budapesten – most azok is hallhatják a filmzene egyik királyát, akik akkor esetleg lemaradtak: június 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában pótolhatják mulasztásukat.

A 2017-es turné az USA nyugati partján indul, majd Ausztrália és Új-Zéland után tér vissza Európába, hogy végül egy teljes amerikai koncertkörúttal fejeződjön be. Hans Zimmer ezúttal tizenhat ország húsz városát keresi fel.

hans-zimmer-koncert-2016-1024x576.jpg

A német zeneszerző a mostani turné kapcsán a Billboardnak adott interjújában elmondta, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy kitalálják, hogyan kelthetik életre az egyes filmzenéket a koncert során. „Négy A Karib-tenger kalózai filmhez írtam zenét, amit a koncertekre összegyúrtunk, így egy 14 perces darab lett. Ez egy mini-szimfónia. Vagy az Oroszlánkirály nyitódalának énekhangját mindenki ismeri, de az énekest, Lebo M-et nagyon kevesen látták ezelőtt. Éppen ezért, amikor kijön a színpadra és hirtelen belekezd a dalba, az mindig megérinti a közönséget” – mondta Zimmer.

Hans Zimmer több mint 120 mozihoz írt zenét, amelyek összbevétele meghaladja a 24 milliárd dollárt. Legutóbbi munkája a Sean Penn rendezte The Last Face, valamint a januárban bemutatott többszörös Oscar-jelölt film, A számolás joga.

Maga az előadás két részből áll: az elsőben olyan klasszikussá vált filmzenékből hallhatók részletek, mint a Gladiátor, Az oroszlánkirály vagy A Karib-tenger kalózai, míg a második részben többek között a Sötét Lovag-trilógia és az Eredet filmzenéit gondolják újra a rock- és popzene világából érkező vendégek.

A zeneszerző saját 15 fős stúdiócsapatával és szimfonikus zenekarral, valamint kórussal lép színpadra, így több mint 60 zenész játszik majd a koncertek alatt.

Hans Zimmer budapesti koncertjére jegyek a livenation.hu oldalán kaphatóak.


Forrás: Live Nation Magyarország

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!

 

süti beállítások módosítása