Tóth Attila rockénekesként került a színház közelébe, de már eljátszotta a Jézus Krisztus Szupersztár és A nyomorultak főszerepét is.
2016 tavaszán mutatta be a Madách Színház a West Enden több mint harminc éve hatalmas sikerrel futó A nyomorultakat – 2018. január 16-án pedig már a 100. előadást ünnepelte az Erzsébet körúti teátrum. A jubileum kapcsán beszélgettünk a produkció egyik Jean Valjeanjával, Tóth Attilával az előadás mellett többek között arról is, hogy miként tudja rockénekesi és musicalszínészi pályáját összhangba hozni, és hogy milyen kapcsolódási pontokat talált Jean Valjean és önmaga között.
A nyomorultak immár túl van a 100. előadáson, ebből 30-40 alkalommal te öltötted magadra Jean Valjean jelmezét. Hány előadás után kezdted azt érezni, hogy immár teljesen tiéd ez a szerep?
Elég sok időre volt szükségem: csak mostanában kezdtem el teljes egészében a magaménak érezni ezt az egészet. A nyomorultak a zenés színház talán legösszetettebb, legnagyobb kihívást jelentő darabja és főszerepe, minden egyes alkalommal nagy koncentrációt igényel. Kétségtelenül az eddigi legnagyobb kihívás a zenés színházi pályámon.
Tóth Attila (fotó: Madách Színház)
Mi jelentette számodra a fő nehézséget?
Jean Valjean hiteles megformálásához jelentős színészi tudásra van szükség. Én nem vagyok végzett színművész, és éreztem is magammal kapcsolatban hiányosságokat, de a próbák folyamán Szirtes Tamás rendező, Bencze Ilona játékmester és a kollégáim rengeteget segítettek nekem. Igyekszem magamba szívni mindent, amit a többiektől el tudok lesni. Ha csak tehetem, előadások alatt is, amikor épp nem vagyok a színpadon, a takarásban állva figyelem azt, hogy éppen mi történik.
Színészi szempontból hogy készülsz fel egy szerepre?
Victor Hugo regényét már korábban is ismertem, de a próbák előtt újraolvastam, ezúttal kifejezetten Jean Valjeanra fókuszálva. Sok hasonlóságot fedeztem fel az ő élete és a sajátom között, így ebből a szempontból végül is nem volt nehéz dolgom.
És például a korábban bemutatott és most újra elővett Jézus Krisztus Szupersztár címszerepének megformálását is a hozzád köthető kapcsolódási pontokra építed?
Jézussal kapcsolatban ezt nyilván nehezebb megfogalmazni, de számomra mind A nyomorultak, mind a Jézus Krisztus Szupersztár arról szól, hogy miként tudunk emberek maradni a minket érő nehézségek, csapások ellenére.
A Jézus Krisztus Szupersztár azért is jelentős a számomra, mert akkor volt először lehetőségem főszerepet játszani egy minden szempontból profin működő kőszínházban, amiből rengeteget tanultam.
A rockzene felől érkeztél a zenés színház világába: első ilyen jellegű tapasztalatod a „Társulat” és az azt követő huszonöt éves István, a király előadás volt. De hogyhogy jelentkeztél egy színházi tehetségkutatóba?
Mindig is érdekelt a színházi világ, az István, a király ráadásul rockopera: az ősbemutatón is több rockénekes lépett színpadra, így jó lehetőséget láttam benne.
A nyomorultak már-már operai jellegű előadás: a rock után ez mennyire megterhelő hangi szempontból?
A rockpályafutásom mellett is tudatosan készültem arra énektanárok segítségével, hogy több műfajban is helyt tudjak állni. Az elején még nehéz volt a váltás úgy, hogy egyik este színházi előadás, másik este rockkoncert, de idővel ehhez is hozzászoktam – immár nyolc éve vagyok a Pokolgép tagja, és ugyanúgy 2010 óta lépek színpadra a Madách Színházban.
Nem ez az első találkozásod a darabbal: korábban a kecskeméti előadásban Javert-t formáltad meg. Nem jelentett nehézséget Javert-ről Jean Valjeanra váltani?
Dehogynem, eleinte nagyon furcsa volt! Nagyon kellett figyelnem Jean Valjean és Javert közös jeleneteinél, főleg az első felvonásbeli duettnél, hogy véletlenül nehogy a másik szerep szövegét kezdjem el énekelni. Ez próbák során többször is előfordult, de most már egyértelműen Jean Valjeant érzem a sajátomnak.
Debreczeny Csaba és Tóth Attila A nyomorultakban
Színészileg a Jean Valejantól igen eltérő Javert-hez is találtál kapcsolódási pontokat?
Ebből a szempontból sokkal nehezebb dolgom volt, őszintén szólva nem is igazán éreztem azt a karaktert a magaménak. Nagyon távol áll tőlem a Javert által képviselt, már-már katonásan szabálykövető hozzáállás. Felszabadító érzés most Jean Valjeanként színpadra lépni, amely mindig is az egyik titkos álomszerepem volt.
Hogyan képzeled a jövődet a musicalszínészi pályán? Maradt esetleg még álomszereped?
Minden előadás során igyekszem a tőlem telhető maximumot nyújtani – remélem, hogy ez elegendő lesz a jövőre nézve is. Abban nagyon bízom, hogy egyszer lesz lehetőségem eljátszani a Jekyll és Hyde főszerepét, de hálás vagyok azért, hogy az utóbbi években is nagyon jelentős, összetett munkákat kaphattam. És természetesen próbálom a lehető leginkább fitten tartani magam – bár az öregedés persze elkerülhetetlen.
