Hazánkban is koncertezik David Garrett

Október 10-én Budapesten lép fel az „ördögi hegedűs”.

David Garrett hírnevét a 2013-as nagysikerű „Paganini - Az Ördög hegedűse” című filmnek köszönheti, melynek nemcsak főszereplője, de társproducere és zeneszerzőtársával Franck van der Heijden együtt állították össze ennek a film zenei anyagát is.

davidgarrett.jpg

David Garrett pályafutása 10 évesen kezdődött és ő a valaha volt legfiatalabb művész, aki a rangos Deutsche Grammophonnal együtt léphetett fel, mindössze 13 évesen. Zenei tanulmányait a New York-i Juilliard Iskolába folytatta, ahol Itzhak Perlman diákja volt. Klasszikus zenei képességeiről, már ekkoriban ódákat zengtek mind tanárai, mind a klasszikus műfaj kedvelői és generációjának egyik legtehetségesebb hegedűseként tartották számon. Emellett itt alapozta meg crossover karrierjét is. 

Mostanra a világon gyakorlatilag mindenhol ismerik a nevét, több millió eladott jegy, több mint 3 millió eladott lemez, 23 arany, és 16 platina lemezzel a háta mögött a 2016-os évben új albummal rukkolt elő, melyben már saját szerzeményeit is hallhatja a nagyközönség.

– Ez a turné olyan, amelyhez hasonlót még soha nem csináltam – nyilatkozta David Garrett.  A koncerten olyan nagysikerű rock slágerek hangzanak majd el, mint a „Purple Rain” vagy az “They Don’t Care About Us”, a pop zene kedvelőinek kedvéért felcsendül majd a többek között a „Viva la vida”. A klasszikus művek sem maradhatnak ki, mint Beethoven 5. szimfóniája, vagy Vivaldi Nyár című tétele, és a művész saját kompozíciói is helyet kapnak a műsorban, mint a “Furious” és az “Explosive”.

David Garrettet a legjelentősebb politikusok, főméltóságok is elismerik: Őfelsége II. Erzsébet királynő maga választotta ki, hogy játsszon a gyémántjubileumi koncertjén, de előadott már Barack Obama egykori amerikai elnöknek, illetve Angela Merkel német kancellárnak is.

süti beállítások módosítása