A nemrég végzett ifjabb Vidnyánszky Attila átérezte a vizsgázó színészhallgatók helyzetét.
A majd’ két évvel ezelőtti, nemcsak kiváló, de kerek egésszé összeállt Liliomfi és a tavaly nyári, nem hibátlan, de nagyon is ötletgazdag III. Richárd után ifjabb Vidnyánszky Attila és Vecsei Miklós párosának legújabb előadása nem váltja meg a világot. De talán nem is érdemes ezt elvárni tőle, vizsgaelőadásról lévén szó, ráadásul olyanról, amelyen keresztül egy osztály első alkalommal mutathatja meg magát, s ily módon célját maximálisan teljesíti.
Fotó: Madách Színház / Mohos Angéla
Az Ahogy tetsziket nézve nemcsak az derül ki számunkra, hogy a legújabb Marton–Hegedűs D.-osztály is tehetséges (plusz egy-két kiemelkedő) színésznövendékből áll, de az is, hogy élvezik, amit csinálnak. Élvezik a játékot és élvezik Shakespeare-t is – jól állnak nekik a szerepösszevonások, a shakespeare-i férfi-női váltások, és a szerepcserék is.
Mi, nézők pedig partnerek vagyunk ebben: tudjuk, hogy játékot látunk, olyannyira, hogy a nyilvánvaló dramaturgiai inkonzisztenciákat és az elvarratlan szálakat is hajlandóak vagyunk megértő mosollyal elfogadni. De a színésznövendékek egyébként is gondoskodnak arról, hogy ezek helyett inkább rájuk figyeljünk.
Fotó: Madách Színház / Mohos Angéla
Meg persze ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésére, aki nemrég végzett diáként alighanem eléggé átérzi az osztály helyzetét: saját ötletei – a jelzésszerű szőnyeg-erdő, vagy a ragszalagos bohócorr – nem elnyomják, hanem feldobják a vizsgát; rendezése megteremti a lehetőséget arra, hogy a fiatalok színészi repertoárjuk minél szélesebb skáláját mutathassák be az énekléstől-táncolástól kezdve a koreografált verekedéseken és a szerelmes jeleneteken át a csendig. Szabó Lőrinc olykor darabosan régies sorait pedig értően, ha nem is mindig gördülékenyen szavalják.
A csendesebb, komolyabb második felvonás alatt azon tűnődtem, hogy pozitív, hogy a Színmű fiataljai, pályájuk legeslegelején a Madách Shakespeare-fesztiválján játszhattak-vizsgázhattak, új körülmények között, más nézők előtt – még akkor is, ha a stúdiószínpadon összegyűlt közönség jórészt aligha a Madách musicalrajongó törzsbázisából állt.
Fotó: Madách Színház / Mohos Angéla
A mozgalmas első felvonást nézve pedig azon, hogy milyen érdekes lenne, ha a Vecsei–Vidnyánszky-féle alkotócsapat egyszer egy fizikai színházi előadást is összehozna.
