A Thelma egyszerre akar nagyon eredeti művészfilm lenni és egyszerre a „thriller” műfaji besorolásnak megfelelni, aminek eredményeképp egyiket sem kapjuk meg.
Ha egy film úgy kezdődik, hogy egy apa vadászpuskával fejbe akarja lőni a kislányát, sok jóra nem számíthatunk. Joachim Trier már az első képkockákon nem felhőtlen szórakozást ígér, és akkor hol vagyunk még a végétől! Persze a Trier név kötelez, különösen, ha a nagy Lars von rokona az ember, és a kevésbé ismert Trier alkotása emlékeztet is a világhírű rokon filmjeire. Csak sajnos a rosszabbul sikerültekre.
A Thelma egyszerre akar nagyon eredeti művészfilm lenni és egyszerre a „thriller” műfaji besorolásnak megfelelni, aminek eredményeképp egyiket sem kapjuk meg. Trier filmje unalomig ismert klisékből és elhasznált metaforákból építkezik, sok eredetiséget nem mutatva, thrillernek viszont nem elég izgalmas, nem elég feszült, a film elején feltett kérdésre – miért akarta az apa fejbe lőni a lányát – adott válasz pedig hiteltelen és erőltetett.
Főszereplőnk egy diáklány, Thelma, aki egy elzárt, vidéki, vallásos környezetből érkezik a nagyvárosba, hogy aztán felfedezze az egyetemista fiatalok füvezős bulikkal tarkított, addig számára kevéssé ismert világát. Ebben kissé akadályozzák olykor előtörő epilepsziás rohamai, viszont beleszeret újdonsült barátnőjébe, Anjába, akivel egyre intimebbre fordul viszonya. Leszbikus vágyai és az otthonról hozott keresztény erkölcsi parancsok között vergődve folyamatosan merül egyre mélyebbre és mélyebbre.
Aki az „erotikus thriller” címke alapján esetleg soft leszbipornóra gondolna, csalódni fog. A Thelma nagyjából úgy aránylik egy igazi erotikus filmhez, mint Tihanyi Tamás élő gerincműtétje egy valóságos operációhoz: távolról olyan, mintha, de mégsem az. Persze a műfaji megjelölés egy címke, és nem is feltétlen az alkotóktól származik, nem is ez a probléma, hanem hogy a film nem indokolja meg, miért pont egy leszbikus kapcsolatot kellett választani – a két lány közötti erotikus viszony bemutatása teljesen kibontatlan marad, és semmilyen többletjelentést nem hordoz. Olybá tűnik, mintha Triert csak a szenzációhajhászás szándéka vonzotta volna, mert ha már ezt így elénk rakta, illett volna valamit kezdenie is vele. Ugyanígy csak felskiccelt marad a vallásos neveltetés és a szodomai örömök megismerése közötti kontraszt, pedig talán ezt lett volna a legizgalmasabb kibontani.
A két lány viszonyának összetett bemutatása és Thelma belső feszültségeinek kifejtése helyett Trier egy ponton teljesen más irányba kanyarodik. A film első fele azonban egyáltalán nem készíti elő azt, ami a második felében és főleg a végén történik. Az első felében ugyanis szinte teljesen reális történet hirtelen vált át misztikus sztoriba, ahol aztán már bármi megtörténhet. Trier ezt semmilyen szinten nem építi fel: a jelenből egyszer csak flashbackeken keresztül elkezdünk visszanyúlni a múltba, hogy aztán szép lassan választ kapjunk arra, miért akarta megölni az apa a kislányát. A Thelma akár jó erotikus thriller is lehetett volna, ehelyett egy ezotériába hajló kliségyűjtemény lett a végeredmény.
