Az oroszlán télen a Belvárosi Színházban

James Goldman drámája Gálffi László és Hernádi Judit főszereplésével, Szikszai Rémusz rendezésében kerül színre.

„Plantagenet Henrik, a nagy angol király hatalmas birodalmat épített, melyhez elfoglalta Franciaország nagy részét is. Karácsonyra összehívja családját, hogy rendelkezzen az ország jövőjéről. Összecsapásaik, a hatalomért folytatott harcuk, egymást kijátszására tett folyamatos kísérleteik vérre menően szellemes helyzeteket teremtenek, melyek egytől egyig a képzelet művei. A szerző szavaival: "Sokat olvastam ezekről az emberekről, alaposan tanulmányoztam az életüket, és elképzeltem, mit érezhettek, gondolhattak, mondhattak, mit akarhattak az élettől. De hogy valójában kik voltak, azt sohasem fogjuk megtudni."  - áll a színlapon.

oroszlantelen.jpgAz oroszlán télen olvasópróbája (fotó: Takács Attila)

– Eleonóra nagyon-nagyon okos nő. Különlegesen éles eszű, bátor, harcias – ezt tudjuk a történelemből is. Francia királyné volt, aki rátalált a fiatal Henrik hercegre. A találkozásból óriási szerelem, Henrikből pedig később király lett. Richárd fiúkból is király vált, őt végül is Eleonóra koronázta meg. Ez a nő királyokat teremtett – emelte ki Hernádi Judit a szerepével kapcsolatban.

A Geoffrey-t megformáló Mészáros Máté kiemelte, hogy Az oroszlán télen nem Shakespeare-királydráma, rengeteg humor van benne, de természetesen sok drámai pillanat is. – A nézők fogják eldönteni, hogy tragédia-e vagy komédia, attól függ, ők mit látnak benne. Még nem tudom elképzelni, hogyan reagálnak majd, nevetnek-e vagy csendben ülnek – tette hozzá Mészáros Máté.

A Richardot életre keltő Schruff Milán szerint Az oroszlán télen azért is nagyon jól megírt darab, mert a néző számára izgalmas lesz, hogy amikor azt hiszi, már tud valamit a viszonyokról és a tervekről, egyszer csak kiderül, hogy ő is át van verve. – Egy politikai játszmát fog végignézni, de mindez egy családban zajlik. A hatalmi harcban nem szokás kimutatni az érzelmeket, de egy családban azért előbb-utóbb csak előjönnek. Az anya fel is teszi a kérdést: nem lehetne egy kis béke? Nem lehetne, hogy ne a hazugság uraljon mindent, ne azzal foglalkozzunk, hogy kinek mije van és mije lesz, hanem egy kicsit szeressük egymást? – hangsúlyozta Schruff Milán.

Az oroszlán télen a december 21-ei bemutatót követően 22-én és 25-én is látható, valamint januárban további négy, februárban pedig három alkalommal is műsorra kerül. Jegyek ide kattintva válthatóak.

süti beállítások módosítása