Kenneth Branagh sem rendezőként, sem Poirot szerepében nem tudja bizonyítani, minek kellett újra filmre vinni Agatha Christie klasszikusát.
Agatha Christie talán legismertebb klasszikusa, a Gyilkosság az Orient expresszen számos filmes feldolgozást megért már, kezdve Sidney Lumet sztárszereposztással vászonra vitt 1974-es mozijától, de természetesen David Suchet Poirot-ja is nyomozott az ügyben. Ha 2017-ben valaki, ráadásul egy Kenneth Branagh újra filmet forgat a regényből, annak biztos valami komoly oka van – gondolhatnánk elsőre. Vagy csak nagyon szeretett volna a legendás detektív bőrébe bújni? A filmet látva inkább utóbbira gyanakodnánk.
Szinte minden eddig megjelent kritika címében hozta azt a bizonyos bajuszt, amelynek gondozásáról hosszas leírásokat kapunk Agatha Christienél, és amely nélkül nem Poirot Poirot. Nos, a Kenneth Branaghra ráapplikált műbajuszt valóban nem lehet szó nélkül hagyni, annyira nevetséges. Mű-volta lesír a vászonról, emellett legalább olyan idegesítő ránézni, mint szegény Csankó Zoltán franciásított magyarját hallgatni. De nem is ez a legnagyobb baj ezzel, hanem hogy Branagh Poirot-ja ennél többet nem nyújt. Bár jóval kalandfilmesebbre vett nyomozót látunk, mint Suchet tipegő kisembere, messze nem kapunk olyan karakteres főszereplőt, mint amilyet például Sherlock Holmes kapott Benedict Cumberbatch révén.
A hiba ugyanakkor nem feltétlenül a színész, mint a rendező Kenneth Branaghban keresendő. Ugyanis azon kívül, hogy az egyik eredetileg fehér szereplőt kicseréli feketére, és mintegy odakeni a rasszizmus és az antiszemitizmus témáját, nem tesz hozzá semmi újat az eredetihez, így nincs, amivel indokolja, miért is érdekes számunkra ez a történet 2017-ben. Nem mintha világmagyarázatot keresnénk egy egyszerű krimiben, de épp a regény hírneve és többszöri feldolgozása indokolná, hogy valami mást kapjunk, és ne csak újfent nagy sztárokkal megspékelve a jól ismert történet n+1-edik verzióját.
Mert sztárok azok vannak: Johnny Depp, Penélope Cruz, Judi Dench, Willem Defoe vagy éppen Michelle Pfeiffer, de ennyi híresség inkább tűnik szegénységi bizonyítványnak, mint erénynek – mintha a rendező sem bízott volna benne, hogy kevésbé ismert színészekkel is eladható lesz a filmje. Ha meg hozzátesszük, hogy a leginkább mexikói drogbárónak kinéző Deppen kívül egyikük alakítása sem bizonyul túl emlékezetesnek, akkor még kevésbé látszik indokoltnak a sztárgázsikra kiadott pénz.
