A város legjobb hamburgerének nyomában járunk – egyelőre hiába.
Az alig pár éve nyílt Bamba Marha jelenleg már három budapesti helyszínen szolgálja ki a hamburgerre éhes szájakat. A legelső Bamba 2015-ben nyílt az Oktogonnál; mi ebbe az éttermükbe látogattunk el egy jó burger reményében. Spoiler alert: összességében csalódnunk kellett.
A nem túl nagy gyorsétteremben a design-t természetesen a név szójátékául szolgáló marha-koncepció uralja. Láttunk marhával kapcsolatos frappáns félmondatokat, egy rakás, nagyon divatos hashtaggel megtűzdelve, miközben elképesztő meleg csapott meg minket belépésnél. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy bent melegebb volt, mint kint, ami azért nem örömteli, mert amúgy egy forró nyári napról beszélünk.
Miközben akaratlanul is szaunáztunk, azért úgy gondoltuk, hogy méregtelenítés ide vagy oda, csak kellene enni valami jót. Lelkes felbuzdulásunkban sikerült a pult fölötti faétlapról két egymástól különböző, kellően ígéretesnek tűnő burgert választanunk.
Egy indiai ízvilágú marhás és egy különleges kacsás burger tűnt a legszimpatikusabbnak. Ám csakhamar kiderült, hogy ezek már egy ideje lekerültek az étlapról, így a pultos hölgy a kezünkbe adott két aktuális menüt, amelyeken a burgerek már kevésbé feleltek meg az ízlésünknek. Végül egy Big Kahuna burgert és egy Sloppy Joe burgert kóstoltunk, mivel ezek tűntek az összes közül a legkülönlegesebbeknek: az előbbiben ananászkarika, az utóbbiban káposztasaláta is volt.
Mivel sokakkal ellentétben nekem általában nincs ellenemre, ha a sósabb ízvilágú ételek az édes ananásszal keverednek, abban a reményben választottam ezt a burgert, hogy egy jól eltalált és különleges ízvilággal találkozom majd. Csalódottan állapítottam meg, hogy a burgerbe sehogy se passzolt az ananász; ahelyett, hogy javított volna rajta, teljesen furcsává tette az összhatást. Tulajdonképpen ananász nélkül már nem lett volna olyan rossz a burger. A káposztasalátás hamburger végül is rendben volt, de különlegesnek semmiképp sem volt mondható. A népszerű „ár-érték arány” mérőszám ezzel kapcsolatban sem mutat valami kedvező képet.
A melegen és az alulteljesítő burgereken kívül volt még egy dolog, amely hozzájárult ahhoz, hogy még emlékezetesebb legyen a „Bamba-élmény”: ez az étel alatt található zsírpapír volt. Az szinte pillanatok alatt elázott, és utána kis túlzással azon kellett aggódnunk, hogy éppen papírt vagy hamburgert eszünk-e, netalántán a kettő együttesét készülünk lenyelni. (A zsírpapír persze nem épp idegen megoldás a mostanában divatos helyektől, de A séf asztala esetében jóval jobban működött – mint ahogy A séf asztala maga is jobban működött.)
Miután már nemcsak a papír tocsogott a zsírban, hanem a mi kezünk is, szalvétát kezdtünk keresni – nem sok sikerrel. Az asztalokon csupán hengeres papírtörlő volt kirakva; valószínűleg ez volt a legolcsóbb megoldás. Nem csak erre igaz, hogy ilyen árak mellett azért pár fokkal többet vártunk. A „pár fok” persze pont nem a hőmérsékletre vonatkozik.
