Elindult az ország első színházi sorozata

Az első két rész októbertől látható a Mozsár Műhelyben – a sorozat művészeti vezetője Pelsőczy Réka.

2017. október 19-én az Orlai Produkció egyedülálló színházi sorozatot indított a Mozsár Műhelyben igazi emberi sorsokat, történeteket bemutatva a színpadon. Lengyel Nagy Anna szerző történeteit színpadra adaptálva, Pelsőczy Réka művészeti vezetésével, minden egyes részt más rendező fogalmaz meg és mutat be a nézőknek. Az első epizód, a Nővérek – Levél Apámhoz! Egri Kati és Egri Márta szereplésével és Cseh Judit rendezésében került színpadra. A folytatásban, melynek címe Pira Bella, október 28-án Ullmann Mónika és Borbély Alexandra szerepelnek, és Szabó Máté rendezi. A második részben két tévedésről lesz szó. Egy lány fiútestben születik és ezért megjárja a poklot. Egy másik pedig született prosti - ahogy ő vall magáról – tanító néni testben születik, de a mai magyar valóság közbeszól.

 borbely_alexandra_k.jpg

A sorozat minden darabja egy-egy igaz történeten alapul.  Lengyel Nagy Anna, a szerző, egész életében mániákusan gyűjtötte kis emberek nagy történeteit. Legalább öt-hat éve az is foglalkoztat, hogy hogyan hangoznának monodráma formájában. El is kezdtem a megformálásukat, de aztán pihentek a darabok, mígnem megnéztem az Orlai Produkció Egyasszony című előadását. Akkor az interneten kikerestem Tibor telefonszámát, felhívtam, elküldtem neki azt a három monodrámát, amit akkorra már megírtam, és a fejében rögtön kész volt a terv: csináljunk egy előadássorozatot.” – mondta Lengyel Nagy Anna a sorozatról.

– Az egyik történet egy olyan emberről szól, aki egész életében azért küzdött, hogy nő legyen, a másik történetben pedig egy olyan nőt látunk, aki azért küzd, hogy ember legyen. Nehéz megmondani, hogy a kettő közül melyik a drámaibb. A két történet egymás mellett talán még jobban rávilágít arra, hogy ha a nemi identitás a kiindulópont, a nulla, akkor az onnan való előrébb jutást tekintve az ember nőként a mínusz tartományban van – vélekedik a Pira Bellát rendező Szabó Máté a készülő előadásról.

Szabó Máté szerint Pira és Bella története elsősorban arra hívja fel a figyelmünket, hogy nagy tévedésben vagyunk, ha azt hisszük, hogy a lényegünket a testiség határozza meg. – Értékes kapcsolatokra vágyunk, a szerelemben is, azzal a nemmel, amely iránt orientálódunk – tette hozzá a rendező.

A Nővérek – Levél Apámhoz! legközelebb november 5-én és 25-én, a Pira Bella pedig az október 28-ai bemutatót követően 29-én, valamint november 12-én és 16-án is műsorra kerül a Mozsár Műhelyben. Az előadásokra jegyek itt kaphatóak.

süti beállítások módosítása