A precíz rendezés és a jó színészi játék ellenére a film mégsem tud kitörni az önmaga által kialakított keretből.
1863-at írunk, az Egyesült Államokban javában zajlik a polgárháború Észak és Dél között. Egy sebesült északi katona, John McBurney (Colin Farrell) vesztes csatából menekülve Délre téved, egy erdőben húzza meg magát, ahol rátalál egy kislány (Oona Lawrence), és elviszi egy lány nevelőotthonba, ahol ő maga is él. A szép kúriában berendezett otthonban csak nők és lányok tengetik unalmas napjaikat: a már nem fiatal, de még mindig szép igazgatónő, Martha (Nicole Kidman), a helyét nem találó franciatanárnő, Edwina (Kirsten Dunst), valamint a lányok, akik közül életkorával és csáberejével kiemelkedik Alicia (Elle Fanning).
A hét hölgy férfiakat csak elvétve lát: olykor betéved egy-két déli katona vacsorára, egyébként egymással, szinte zárdai körülmények között élik életüket. Nem csoda hát, hogy a jóképű északi katona megjelenése gyökeresen felforgat mindent: a fiókok mélyéről előkerülnek az ékszerek, a ruhásszekrényekből a legszebb öltözékek, és egyetlen hölgyemény sem hagyja ki a lehetőséget, hogy kicsit kettesben legyen a férfival. Persze ahol túl nagy a kereslet és túl kicsi a kínálat, ott előbb-utóbb ádáz harc indul, McBurney pedig a bőség zavarában kedvére válogathat. Más kérdés, hogy mit szólnak a vesztesek…
Thomas P. Cullinan regényéből korábban Clint Eastwood főszereplésével készült film A tizedes háreme címmel, most évtizedekkel később Sofia Coppola vette elő újra az alapanyagot. A forgatókönyvet is jegyző Coppola szépen, lépésről lépésre építi fel a történetet, finoman érzékeltetve a katona és az egyes hölgyek, illetve a hölgyek egymás közötti viszonyait. A tragédia lehetősége már az elején benne van a levegőben, a feszültség mindvégig ott lebeg az ízlésesen berendezett szobákban vagy éppen a ködös déli tájon.
Colin Farrell nehéz feladatot teljesít jól: a film nagy részében ágyban fekve kell eljátszania az illedelmes, a nőkhöz mégis egyértelműen közeledő katonát, később pedig egyik pillanatról a másikra kell vadállattá válnia. Nicole Kidman, aki már egy ideje nem filmjeiről, hanem rémesen agyonbotoxozott arcáról volt nevezetes, most a botoxtól megszabadulva, egy valóban képességéhez illő szerepben tér vissza, érzékletesen alakítva a kemény önfegyelem mögött is férfira vágyakozó özvegyet. Kirsten Dunst elfojtott szexualitású, a zárdai körülményeket önlemondóan elfogadó, ezekből mégis kitörni vágyó tanárnője szintén emlékezetes alakítása a filmnek.
A Csábítás a precíz rendezés és a jó színészi játék ellenére mégsem tud kitörni az önmaga által kialakított keretből, leginkább tisztességes felmondását látjuk egy alapvetően jól kidolgozott történetnek. Bár Coppola rendezése Cannes-ban díjat kapott, inkább van szó jól megcsinált hollywoodi tucatáruról, mint művészileg izgalmas, urambocsá’ előremutató alkotásról. Az anyagban jóval több lehetőség van, mint amennyit a film kibont, de másfél órát mindenképpen rá lehet szánni.
