Hitchcock a Játékszínben

A most befejeződő évadban közel 130.000 nézőt fogadott az öt éve újranyitott Teréz körúti színház.

Az ötödik évad záró társulati ülésén Bank Tamás igazgató átadta az évad legjobb színészének odaítélhető, 2012-es alapítású Kránitz Lajos-díjat. Az elismerést idén Zsurzs Kati és Vadász Gábor vehette át. Zsurzs Kati a Játékszín vezető színésznőinek egyike, hét produkcióban is játszik, többek közt az Acélmagnóliákban, amelyben az anya szerepét alakítja, vagy az Életrevalókban, emellett rendezője a Gombóc Artúr, a nagy utazó című mesemusicalnek. A 33 éves Vadász Gábor a békéscsabai Jókai Színház művészeként számos szerepet alakított már sikerrel, a Játékszínben Hirtling István mellett játssza a másik főszerepet.

eletrevalok.JPGHirtling István, Zsurzs Kati és Vadász Gábor az Életrevalókban (fotó: Ambrus Marcsi)

„Háttér nélkül nincs előtér” – mondta a 2009-ben elhunyt Kishonti Ildikó. Az emlékére alapított díjat minden évad végén a Játékszín egy-egy olyan backstage-munkatársa kapja, aki jelentősen hozzájárul a produkciók megvalósításához. Az idei díjazott, Petyi János univerzális színházi ember, egyes előadások rendezőasszisztense, ügyelő, sőt, gyakorta színpadi szereplőként is feltűnik.

A díjátadások után Bank Tamás bejelentette a Játékszín 2017/2018-as évadának bemutatóit. Az első premiert októberben tartják. A 39 lépcsőfok című krimi-vígjátékot John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján Patrick Barlow írta, és Horgas Ádám rendezi. A legendás történet színpadi változatának érdekessége, hogy az összes szerepet négy színész játssza, de csak egyikük formál meg egy karaktert; az egyetlen  színésznő három egymástól teljesen eltérő figurát jelenít meg, a többi huszonhat szerepet pedig mindössze két színész alakítja – ettől az eredeti kémtörténet bűnügyi komédiába fordul.

Bagó Bertalan ismét rendez a Teréz körúti teátrumban: ezúttal Jeff Baron Jó estét, Mr. Green! című művét állítja színpadra, az áprilisi bemutató egyik főszerepét Gálvölgyi János játssza. Szakonyi Károly Két nő és valaki című színművét Cseh Judit viszi színre. A titokzatos komédia, amellett, hogy színpadi ősbemutató, igazi jutalomjáték a színésznők számára. Az idei évadban a Bock színpadon megrendezett felolvasószínházi est nagy sikerrel végződött. Ugyancsak az intim játéktérből kerül nagyszínpadra Galceran Bankhitel című izgalmas darabja, szintén Cseh Judit rendezésében Baksa Imre és Lengyel Tamás játékával. A színház tervei szerint pedig egy Szirtes Tamás rendezte premierrel is készül, melynek bejelentése a jelenleg is zajló tárgyalások miatt később esedékes.

A Bock Színpad a jövő évadra is tartogat színházi csemegét. Hamlet, vagy amit akarhatok – ez a címe Baksa Imre és dr. Kállay Géza Shakespeare-kutató professzor sok-sok meglepetéssel, nevetéssel tűzdelt közös előadásának. A Hamlet tucatnyi szereplője egyetlen színész által életre keltve – és közben előkerülnek Shakespeare korának fogós kérdései, érdekességei. Az előadás az RS9 Színház Vallai Fesztiváljának nyertese.


Forrás: Játékszín

süti beállítások módosítása