„Majdnem bepisiltem a gyönyörtől, amikor Zsámbéki Gábor felkért, hogy a Madách fesztiválján dolgozzak vele.”
A Vígszínházat négy év után otthagyó Stohl András azt mondja, nem művészi okokból vált, hanem mert a társulati tagság összeegyeztethetetlen a rádiózással. Bemutatói azonban továbbra is lesznek, legközelebb a Hegedűs a háztetőn főszerepét játssza Alföldi Róbert rendezésében. Ezek mellett eddigi rádiós élményeiről, Zsámbéki Gáborhoz és Shakespeare-hez fűződő viszonyáról is beszélgettünk vele.
Mészáros Máté Vígszínházból való távozását követően Eszenyi Enikő azt mondta egy interjúban, úgy érzi magát, mint egy megcsalt nő. Mit gondolsz, most hogy érezheti magát?
Ezt tőle kellene megkérdezni, de nem hiszem, hogy hasonlóképpen érzi magát, hiszen nem művészi okokból hagyom el a Vígszínházat. Minden évben két remek szerepet kaptam, és biztos vagyok benne, hogy ez a következő évadban is így lett volna. Azért kellett ezt meglépnem, mert a társulati tagság nem összeegyeztethető a rádiózással. Minden hétköznap tízig adás, utána még egy órán át ottmaradunk megbeszélni a másnapi műsort – az pedig egy színházban, ahol tízkor kezdődik a próba, nem fér bele, hogy mindenki azt várja, hogy Stohl András művész úr beessen fél tizenkettőre.
Stohl András (fotó: Toldy Miklós)
Más színházakban is rendre tízkor kezdődnek a próbák: szabadúszóként sem lesznek akkor új bemutatóid?
Ha szabadúszóként kapok egy-egy szerepre felkérést, akkor minden rugalmasabb, hiszen meg lehet beszélni, hogy tudnak-e hozzám alkalmazkodni. Három bemutatóm is lesz a következő évadban, augusztusban kezdjük próbálni Alföldi Robival a Hegedűs a háztetőnt.
Egyeztetési okok miatt nem vállaltad végül a Szerelmes Shakespeare bemutatóját sem?
Sajnálom, hogy így alakult, nagyon tisztelem Szirtes Tamást, a Mamma Mia! után szívesen dolgoztam volna prózai előadás kapcsán is vele, de ez most nagyon nem fért bele az életembe. Hamarosan kezdjük a Válótársak harmadik évadának a forgatását, amely reggeltől-délelőttől sokszor késő estig tart, így emellett és a rádió mellett már nem fért volna bele még egy színházi próbafolyamat is.
Tavalyi beszélgetésünkkor, amikor azt kérdeztem, mennyire lettél három év alatt vígszínházi színész, kikerülted a választ – most viszont kiderült: nem lettél az.
A szó klasszikus értelmében valóban nem lettem vígszínházi színész – más iskolából jövök, Székely– Zsámbéki-tanítvány vagyok. Ugyanakkor szerintem ez inkább csak egy jól hangzó jelző: csak jó és rossz színészek, jó és rossz színházak vannak. Az utóbbi időben pedig a Vígszínházban több olyan előadás is született, melyre nagyon őszintén mondhatjuk, hogy igazán jól sikerültek.
Stohl András (fotó: Toldy Miklós)
Egykori tanároddal, Zsámbéki Gáborral nagyon sokáig nem dolgoztatok együtt – most a Madách Színház Szerelmünk, Shakespeare!-fesztiválján találkoztok majd újra, ahol amolyan „nyílt próbaként” fogja rajtad bemutatni, hogyan rendez Shakespeare-t.
Most is kiráz a hideg, hogy a vele való munkát említetted…! Nagyon viharosan alakult a mi viszonyunk: én a Katonában voltam tag, amikor ő igazgatóként válaszút elé állított, hogy válasszak: az RTL-es műsorvezetés, vagy társulati tagság… Én akkor eljöttem, egyszerűen azért, mert nem tudtam megélni a katonás fizetésemből. Elég viharosan váltunk el: korábban, nem túlzás, apa-fiú viszony volt köztünk, ezt követően azonban több mint tíz évig nem beszéltünk.
Sértődöttség?
Én nem sértődtem meg rá, csak nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel. Nem mehettem oda bocsánatot kérni hozzá, hiszen nem éreztem úgy, hogy nekem bocsánatot kellene kérnem – és ő sem tett felém semmilyen gesztust. Majd az egyik nemzetis előadásom, az Úri muri főpróbája után, amit végignézett, küldött nekem egy sms-t – ezt követően kezdtünk el sms-ezni, majd beszélni, azóta többször találkoztunk. Majd amikor a madáchos fesztivál sajtótájékoztatóján találkoztunk, ő odahívott maga mellé a csoportképre – ez rengeteget jelentett nekem, eszméletlenül jól esett… Később mondta, hogy ő a fesztiválon nemcsak beszélni szeretne Shakespeare-ről, hanem egy jelenetet meg is rendezne két színész segítségével, és mit szólnék hozzá, ha én lennék a férfi. Hát, mit szóltam volna? Majdnem bepisiltem a gyönyörtől, amikor pedig utána elmondtam valakinek, el is bőgtem magam... Igazán boldog vagyok ettől a lehetőségtől.
Zsámbéki Gábor és Stohl András (fotó: Mohos Angéla / Madách Színház)
Pontosan mit fogunk ott látni?
A tanár úr azt mondta, azt szeretné megmutatni, hogyan áll össze egy próbafolyamat: olvasópróba, rendelkező próba, satöbbi. Sokkal többet mi sem tudunk – Jordán Adél lesz a partnernőm –, és mást nem is mondanék, mert nem szeretném lelőni a poént.
Ugyanezen a fesztiválon te is részt fogsz venni egy beszélgetésen, ahol a Shakespeare-hez fűződő viszonyodról fogsz majd mesélni. De egy színész legtöbbször csak a rendező szemüvegén át látja a szerzőt, nem?
Pontosan, én is így gondolom a szerepekről, bár biztos vannak olyan színészek, akik erre sokkal átgondoltabb, agyalósabb válaszokat tudnak adni (nevet). Szóval elsősorban arról fogok beszélni, hogy az eddigi szerepeim kapcsán mit tapasztaltam, színészként miben más Shakespeare-ben játszani, mint más szerzők műveiben. Amikor felkértek, azt gondoltam, alig voltak szerepeim, aztán ahogy alaposabban visszaemlékeztem, rádöbbentem, hogy nagyon sok Shakespeare-darabban játszottam. Életem egyik legnagyobb bukása is ezek között van: pocsék Rómeó voltam a főiskolán – a Tybaltom viszont egész jó volt.
Hogyhogy?
Hát, nem vagyok egy Rómeó… (nevet)
De nem az a színész-szakma lényege, hogy olyat is eljátssz, ami távolabb áll a személyiségedtől?
De, de akkor még nem voltam olyan jó színész, hogy ez menjen. Bár Rómeóként most is megbuknék. De nem az életkor miatt. Törőcsik Mari mondta, hogy ő negyvenéves korában tudta volna a legjobban eljátszani Júliát.
És László Zsolt is két éve, majdnem ötvenévesen játszotta el Hamletet…
Igen – de László Zsoltnak mindent lehet! (nevet)
László Zsolt és Stohl András a Passió XXI-ben (fotó: Toldy Miklós)
A Mohácsi János által rendezett Istenítélet John Proctorja pályád egyik legmeghatározóbb alakítása – május 30-án játsszátok utoljára.
Hú, ott biztos nagyon el fog törni a mécses a tapsnál, és nem is csak nálam. Többünk számára is nagyon fontos az az előadás. Mi is nagyon szerettük, és úgy tapasztaltuk, hogy a nézők is, nem igazán értem, miért veszi le a Vígszínház a repertoárról, de biztosan megvan rá az okuk…
Néhány hete dolgozol rádiós műsorvezetőként. Korábban ugyan nem rádióztál, ám televíziós műsorvezetőként elég nagy tapasztalatod van. Miben más egy többórás reggeli rádióadás, mint egy szintén élő hasonló hosszúságú tévéműsor?
A mostani műsorban sokkal koncentráltabbnak kell lennünk, jóval kevesebb időnk jut egy-egy témára, mint korábban a tévében. Egy órában négyszer három és fél percet beszélünk, ennyi idő jut egy-egy feldobott labda körbejárására, és a négy témának is kapcsolódnia kell egymáshoz.
Stohl András és Szilágyi Csenge az Istenítéletben (fotó: Szalontai Ábel)
Egy évre szerződtél a Class FM-mel – de hosszabb távra is tervezel? Az online rádiózás, amivel a csatorna kísérletezik, Magyarországon ismeretlen műfaj.
Itthon egyelőre tényleg ismeretlen, de a fejlettebb országokban – például Svédországban vagy Norvégiában – már szinte teljesen kiszorították az online alapú csatornák a hagyományosakat. Velem kapcsolatban pedig az a legnagyobb kérdés, hogy fizikailag bírni fogom-e. Minden reggel ötkor kell kelnem, és ha előző este játszom, akkor esélytelen, hogy fél tizenkettő előtt elaludjak.
Végül egy kis bulvár: nemrég egy világsztár, az Oscar-díjas Jamie Foxx is meglátogatott titeket a rádióban: milyen volt vele dolgozni?
Komolyan mondom, remek volt! Laza, nyitott, közvetlen és mentes mindenféle sztárallűröktől. Mindent bevállalt, amit kértünk tőle, és amit csak csinált, az vérprofi volt. Ha hülyéskedni kellett, frappáns volt, amikor pedig elkezdett énekelni, azt gyakorlatilag lemezminőségben tette. Engem mindenesetre lenyűgözött: nem véletlenül lett ekkora sztár, nagyon tud…!
Színész vagy showman?
Nekünk a showman-oldalát mutatta meg, de kiváló színész is: ezt a Rayben és a Django elszabadulban is bizonyította már.
Interjúsorozatunk előző részében Fekete Ernővel beszélgettünk.
