Hamarosan Budapestre érkezik a Depeche Mode

Ezúttal a Groupama Arénát hódíthatja meg a népszerű banda.

Május 22-én ismét hazánkba látogat a brit Depeche Mode a Global Spirit Tour keretében, a március 14-én megjelent 14., Spirit című albumuk megjelenése kapcsán. Az 1980-ban alapított együttes hazánkban különösen nagy népszerűségnek örvend: számos alkalommal járt már nálunk 1985 óta, és rendre teltházas koncerteket ad. Az együttes világszerte több mint százmillió lemezt adott el: nevét visszafordíthatatlanul beírta a zenetörténetbe.

depechemode.jpg

Az 1981-es Speak & Spell című debütáló albumukkal az együttesnek bérelt helye lett a brit new wave zenekarok között, majd a 80-as évek végére a formáció elmozdult az elektronikus zene irányába. Az 1995 óta trióként működő együttes már a 80-as évek végén elindult a világhírnév felé vezető úton. A Depeche Mode napjaink számos ismert előadóművészére és formációjára volt hatással, többek között a Coldplayre, Marylin Mansonra, a Muse-ra, Lady Gagára, a Hurtsre, a No Doubtra, a Rammsteinre és a Pet Shop Boysra.

A tavasszal kezdődő Global Spirit Tour keretében az együttes az év első felében Európába látogat, majd augusztusban az amerikai kontinens felé veszi az irányt. A turné európai részén belül 21 országban és 32 városban ad koncertet, majd jövő márciusban zárja a turnét Brazíliában, São Pauloban. A turné során a Depeche Mode – a svájci Hublottal óragyártóval együttműködve – folytatja jótékonysági tevékenységét: az együttes egy olyan kampányt támogat, mely a mértékletes alkoholfogyasztásra hívja fel a figyelmet.

A május 22-ei koncertnek a Groupama Aréna ad helyet, amely több mint 23000 fő befogadására képes, jelentősen meghaladva a Papp László Sportaréna kapacitását. A hónap végén tehát egy igazán nagyszabású koncertre számíthatunk, amelyre jegyek még korlátozott számban kaphatóak.


Forrás: LiveNation Magyarország

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!

 

süti beállítások módosítása