Állótapssal búcsúztatták Vári Évát

Utoljára adta elő a Spinoza Színházban Rose, a zsidó nő élettörténetéről szóló előadást a kiváló színművésznő.

Mint ahogy azt korábban bejelentette, Vári Éva az évad végén egy időre pihenni megy, visszavonul a színpadtól. Ennek megfelelően több olyan előadás is, melyben szerepet kapott, lekerül műsorról, a többi produkció esetében pedig más színésznők veszik majd át Vári Éva szerepeit.

ff1_7549.jpgVári Éva (fotó: Tiszeker Dániel)

A Rose esetében azonban Vári Éva nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, így a zsidó nő szemüvegén keresztül a teljes huszadik századot bemutató monodráma április 26-án este utoljára volt látható a Spinoza Színházban, ahol 2013 óta futott nagy sikerrel. Az egyszerre humoros és szellemes, illetve nagyon megrázó előadást követően Vári Évát szűnni nem akaró állótaps, valamint virágcsokrok búcsúztatták.

A Rose egy alkalommal még látható lesz: május 14-én 15 órától a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban lép színpadra Vári Éva. Az előadásra jegyek még kaphatók – további információ itt található.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!

 

süti beállítások módosítása