A rendező és csapata úgy beszél a jelen problémáiról, mint senki más.
Volt abban valami nagyon heroikus, ahogyan két évvel ezelőtt Hajdu Szabolcs, miután a szörnyű körülmények között születő Délibáb című filmje beleállt a földbe, újra előbukkant. Összerúgta a port Andy Vajnáékkal, így fogta magát, és elment kőművesnek, hogy eltartsa a családját, aztán pedig gondolt egyet, és a nagy költségvetésű filmek helyett inkább (újra) a színház felé fordult. Ekkor született az Ernelláék Farkaséknál című előadás – ritka és egyértelmű pillanat volt a bemutatón ülve rádöbbenni, most valami nagyon fontos született.
Kálmán nap (fotó: Lang Péter / Pont Magazin)
Sok jelentős, aktuális problémát boncolgató előadás születik egy évben, de az Ernelláék más volt: iszonyú közvetlen, barátságos, alázatos és végletesen őszinte, ráadásul nyoma sem volt benne bármiféle értelmiségi sopánkodásnak, amit az aktuális problémákat boncolgató előadások gyakran megengednek maguknak. Az Ernelláékból azóta film készült, gerillamódszerekkel, diák-stábtagokkal, Hajdu Szabolcsék lakásában forgatva, hogy aztán az alkotás diadalmenete egy Karlovy Vary-i fődíjjal és a legjobb férfi főszereplő díjával érjen véget.
Most pedig itt van a Kálmán nap, Hajdu Szabolcs új előadása. Újra egy lakásbelső a helyszín, újra két házaspár, újra a párkapcsolati problémák, Hajdu Szabolcs mellett állandó alkotótársa és felesége, Török-Illyés Orsolya, Gelányi Imre és Szabó Domokos is itt van az Ernelláék csapatából, kiegészülve a Forte Társulatból ismerős Földeáki Nórával. A recept ugyanaz. A produktum inkább tekinthető az Ernelláék variációjának, s így nem is tudja meghaladni annak katarzisát; viszont anélkül tudja megismételni, hogy azt éreznénk, önismétlést látunk.
Kálmán nap (fotó: Lang Péter / Pont Magazin)
A történet ismerős: az egyik család meglátogatja a másikat, eredetileg Kálmán (Hajdu Szabolcs) névnapja miatt, valójában inkább egy kis mindennapos ügyeskedés lezavarására: mivel a körzeti iskola nem megfelelő, Kálmánék lakására szeretnék átiratni a gyerekek lakcímét, hogy az ottani iskolába járhassanak. Aztán persze semmi sem úgy alakul, ahogy egy ilyen unalmas baráti összejöveteltől elvárható lenne: párkapcsolati problémák, titkok és egy kívülálló, Ernő (Gelányi Imre), a tragikus sorsú ezermester kavarja fel az állóvizet.
A tragikum és a komikum sajátos elegye a Kálmán nap: bár szanaszét röhögjük magunkat a zsörtölődő, kicsinyes, duzzogó Kálmánon (aki tulajdonképpen megfeleltethető az Ernelláék Farkasának), pár pillanat múlva már szívszorító az a szerencsére végtelennek tűnő jelenet, mikor a feleségével, Olgával kettesben maradva, összebújva ülnek a kanapén, miközben Kálmán masszírozza Olga kezét. Aztán ott van Ernő: ritkán látni ennyire megrázó sorsú, ennyire hús-vér és ennyire bravúrosan sokrétegű karaktert. Az „egyszerű ember” kliséje Gelányi Imre tolmácsolásában újdonságnak hat, a Földeáki Nórával való közös, megdöbbentő momentumuk pedig egyike azoknak a nagyon nagy jeleneteknek, amiket még százszor újra szeretnénk nézni.
Kálmán nap (fotó: Lang Péter / Pont Magazin)
Nüanszokról van szó, apróságokról, itt nem lesznek pofonok, sikítófrász és ilyesmi: pár méterre ülünk csak a színészektől, akik nem törnek össze, nem tépik ki a hajukat, mert erre nincs lehetőség, az életnek mennie kell tovább, a gyerekeket le kell fektetni, az iskolaügyet el kell intézni, satöbbi. Hajdu Szabolcsék változatlanul hitelesen beszélnek a középkorú értelmiségi réteg problémáiról, de ahogyan az Ernelláékban, itt sem csak a problémafelvetésig jutnak el, hanem a megoldásig is. Ahogy Hajdu Szabolcsék eddigi alkotásait, a Kálmán napot is áthatja a megtörhetetlen továbblépési vágy, a „menni kell előre”, a „nem lehet feladni” életérzése. Nemcsak elgondolkoztatnak vagy kérdést vetnek fel, hanem feltöltenek, hogy aztán vigyorogva menjünk haza az előadásról. Hogy merjük végre azt gondolni: az élet most nem is olyan rettenetes.
