Jordán Tamás József Attila soraival üzen az őt támadó fideszes képviselőknek

„Most, hogy kibuktak a felszín alatt régóta meglévő indulatok, végre át tudjuk beszélni őket.”

Az utóbbi hetek vihara után talán átmenetileg nyugodtabb időszak következik a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztjának elhúzódó pályáztatása kapcsán. A színház vezetésére újra pályázó Jordán Tamással beszélgettünk arról, hogy miért akar továbbra is igazgató lenni, a képviselők által vitatott nézőszámokról, valamint arról, hogy miként tud továbbra is együtt dolgozni az őt támadókkal.

A közgyűlés elfogadta a megbízatásod egyéves meghosszabbítását, átmenetileg nyugodtabb időszak következik – hogy érzed most magad?

Nyugodt vagyok. Az egyéves meghosszabbításom feltétlenül szükséges lépés volt a szerződtetések március 31-i határideje miatt. A közgyűlés döntésének másnapján le tudtam ülni a színészekkel, és a tervezett jövő évi műsorterv alapján meg tudtunk állapodni. Ha azonban a közgyűlés nem hozta volna meg a határozatot, én nem akartam volna ezt megtenni, hiszen az én eredeti megbízatásom szeptember 30-án lejárna, milyen alapon szerződtessek tehát bárkit ennél hosszabb időszakra?

Ha a következő pályázati kiírást követően másvalaki lesz az igazgató, ő mit kezdjen egy általam tervezett évaddal és az általam szerződtetett színészekkel? Vagy tudomásul veszi és lebonyolítja azt az évadtervet, amit én előkészítettem, vagy szeptember 30-át követően kezd el szerződéseket bontani és menet közben mindent újratervezni.

p3315460.jpgJordán Tamás (fotó: Toldy Miklós)

Sokszor hallottam már igazgatókat és pályázókat panaszkodni az átadás-átvétel időpontjára, akár január 31-e, akár június 30-a, akár bármely más dátum a fordulópont. Szerinted mi egy igazgatóváltás ideális forgatókönyve?

Úgy gondolom, az a legjobb, ahogyan Alföldi Róbert váltott engem a Nemzeti Színház élén. De ehhez az kellett, hogy én jóval korábban eldöntöttem, hogy nem pályázok újabb ciklusra. 2007. december 31-én járt le a szerződésem, és 2006 nyarán jeleztem, hogy nem folytatom. Hiller István miniszter fél évvel meghosszabbította a megbízatásomat, így jogilag 2008. június 30-ig én voltam az igazgató, de Alföldi Róbert már el tudta kezdeni megtervezni a következő évadot. Ez azzal együtt is nyugodt, gördülékeny átadás-átvétel volt, hogy mivel aláírási jogom nekem volt, jó néhány barátomat és kollégámat, akikkel Alföldi nem akart dolgozni, jogilag nekem kellett elküldeni.

Az egy dolog, hogy a március 27-ei közgyűlési döntés után maradt négy napod megállapodni a színészekkel, ami elegendő volt – ugyanakkor több rendező, például a Szombathelyen rendszeresen dolgozó Alföldi Róbert a külföldi munkái miatt, évekkel előre be van táblázva. Velük hogy sikerült egyeztetned a következő évadot?

Nagy vonalakban már körülbelül két évvel ezelőtt elkezdtük tervezni a következő évadot, és az idő előrehaladtával az is kialakult, hogy az év melyik részében melyikük rendez majd Szombathelyen. A pakliban benne volt, hogy ne így alakuljon, de én biztos voltam benne, hogy a jövő évadra mindenképp meghosszabbítják a megbízatásom, és tőlük is azt kértem, hogy bízzanak ebben.

p3315526.jpgJordán Tamás (fotó: Toldy Miklós)

A „Weöres Sándor Színház-ügy” kezdete óta folyamatosan kimondottan higgadtan és visszafogottan kezeled a kialakult helyzetet, a március 27-ei közgyűlés során, Koczka Tibor alpolgármester egyébként gusztustalanul személyeskedő hozzászólása után azonban szemmel láthatóan elszakadt nálad a cérna.

Az idegességem oka elsősorban a türelmetlenség volt, hiszen én a közgyűlésben csak a polgármester engedélyével kaphattam szót. Az alpolgármester úr által elmondottakra mindenképpen reagálni szerettem volna, ugyanakkor láttam, hogy még sok képviselő jelentkezett hozzászólásra, és attól tartottam, hogy mire szót kapnék, már túl sok idő telik el ahhoz képest, amire válaszolni akartam.

Törőcsik Maritól és a Nemzet Színészeitől kezdve számos társulatig rengetegen álltak ki melletted az utóbbi hetekben. Volt olyan támogató megszólalás, ami különösen meglepett?

Törőcsik Mari több mint két éve mondogatja nekem folyamatosan, hogy amikor majd lejár a ciklusom, ő segíteni szeretne. Az ő kiállása tehát nem volt meglepetés a számomra, ettől függetlenül azonban természetesen nagyon jól esett – mint ahogy a saját társulatom, más színházak és művészek támogatása is sokat jelent.

Ami igazán meglepett, az az, hogy – mintha mondjuk egy szappanopera közkedvelt hőse lennék – az utcán is nagyon sokan állítanak meg és szurkolnak. Azt hiszem, a viszonylagos nyugodtságom is elsősorban az engem körülvevő szeretetnek köszönhető.

_sad0064.jpgJordán Tamás A Dédi címszerepében (fotó: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház)

Mint ahogy arra pályázatodban is külön kitértél, most 74 éves vagy, ha pedig téged választanak meg a most újra kiírt pályázaton, a három év elteltével 78 esztendős leszel. Mi motivál abban, hogy ennyi idősen továbbra is igazgató akarj maradni?

Nyilván a génekkel kapcsolatban is szerencsém volt – édesanyám a 98. évében jár –, de elsősorban talán az az oka, hogy egész életemben folyamatosan sokat dolgoztam. Igazgattam, rendeztem, színházat alapítottam. Bár az agyammal tudom, hogy 74 éves vagyok, de azért vállalok mostanában is annyi feladatot, és merek újra pályázni, mert még 60-nak sem érzem magam. Aztán ki tudja, lehet, hogy majd hirtelen figyelmeztet a biológia.

Azzal, hogy az egyetlen megmaradt pályázóként sem kaptad meg a megbízást, a színházat fenntartó szombathelyi közgyűlés fideszes többsége elég egyértelműen kinyilvánította, hogy nem kér már belőled. A szándékodtól ez sem tántorít el?

Eddigi életem és pályám során majdnem minden helyzetben majdnem mindenkivel szót tudtam érteni. A hosszú színházi múltam is megtanított arra, hogy lássam és megértsem a másik fél igazságát. Keresem az alkalmat arra, hogy minél többekkel beszélgessek arról, hogy milyennek kellene lennie a színháznak.

A képviselők mondják, hogy nem ilyen színház kell Szombathelynek – és az sem változtatja meg a véleményüket, hogy folyamatosan növekszik az eladott bérletek- és jegyek száma. Hogy ez a valódi ok-e, vagy azért érvelnek ezzel, mert a valódi okot nem akarják kimondani, azt nem tudom. Mindenesetre a nézőszámunkat nagy hangon kritizáló képviselőknek az a válaszom, hogy kifejezetten jó a látogatottságunk, és egy Excel-táblázat segítségével nagyon szívesen levezetem ezt nekik is.

foto_meszaros_zsolt_weores_sandor_szinhaz_4.jpgJordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház)

Körülbelül 3300 bérletet adott el a Weöres Sándor Színház, ez nem tűnik annyira soknak egy közel nyolcvanezres városban.

Akkor számoljunk. Az eladott bérletek száma ennél nem lehet sokkal több. A nagyszínpadunk 280, a kamaraszínházunk 180 férőhelyes. Évi 4-4 bemutatót tartunk mindkét helyszínen. Bérlettípusonként így 170 bérletet tudunk értékesíteni, hogy azért a kamaraszínházban is megmaradjon tíz férőhely a bérletet nem váltó érdeklődőknek. Négy keddi, négy szerdai, négy csütörtöki, négy pénteki és öt szombati bérletes időpontot tudunk műsorra tűzni, többet nem enged a munkatársak kapacitása és az évad időbeosztása. Ha kiszámolod, ez 3570 eladható bérletet jelent. Emellett a nagyszínpad bérleten kívüli helyeit is sikerrel értékesítjük, ráadásul vannak bérleten kívüli előadásaink is, ami azt jelenti, hogy egy-egy előadásunkat összesen akár 6-7000 néző is láthatja. Ez közel tíz százaléka a szombathelyi lakosok számának, és nagyon jelentős eredménynek tartom, hogy az utóbbi évek munkájának köszönhetően ilyen sokakat tudunk megszólítani.

Az, hogy valakik nagyon nem akarnak téged tovább színházigazgatóként látni Szombathelyen, helyi politikai, színházszakmai vagy személyes kérdés?

Nehezen tudom elképzelni, hogy bármilyen módon is színházszakmai kérdés legyen az, hogy egy vidéki város ne bízza meg újra a magyar színházi élet egy rangos képviselőjét a páratlan rendezőgárdát és remek színészeket felsorakoztató színház vezetésével.

Arra pedig végképp nem tudok mit mondani, amikor azt kérik rajtam számon, hogy miért hívom meg például Alföldi Róbertet rendezni. Lehet, hogy valaki nem kedveli őt és a munkáit, de hogy jön bárki ahhoz, hogy egy, a maga területén sok jelentős dolgot létrehozó alkotót bélyegezzen meg pusztán ízlésbeli különbségek miatt? Ez egyenlő a művészi szabadság elvének kétségbe vonásával.

foto_meszaros_zsolt_weores_sandor_szinhaz_6.jpgJordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház)

Számos indulatos, olykor személyeskedő támadás ért a Fidesz-frakció részéről, egy évig azonban biztosan, jó esetben pedig további három évig együtt kell dolgoznod velük.

József Attila már számos alkalommal segített rajtam, most is az ő sorai adnak erőt. „Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani”, és „rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés” – üzenem most az engem támadó fideszes képviselőknek.

Számos indulat bukkant most a felszínre, de ezek nagy része nem új keletű, sok minden eddig sem tetszett nekik, mostanáig mégis békén hagytak. Talán az is zavarja őket, hogy szocialista polgármester hozta létre a színházat, nem pedig ők. Most, hogy ezek az indulatok kibuktak, lehetőséget kaptam arra, hogy a tíz fideszes képviselő majdnem mindegyikével leüljek átbeszélni ezeket. Csodát persze nem várok, de a felénk irányuló hangnem talán megváltozik.

És adminisztratív szempontból hogyan tovább?

Befejezzük ezt a szezont az utolsó két bemutatónkkal, és szervezzük tovább a következő évadot. Minden ezt követő lépés nagyban függ attól, hogy ki nyeri el az igazgatói posztot a most kiírt új pályázat során.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!

 

Tudsz már arról valamit, hogy ezúttal lesz-e ellenfeled?

Én is csak találgatok, mint bárki: úgy gondolom, hogy nem lesz más pályázó.

süti beállítások módosítása